Emlékszel még a Fresh lányokra? Így néz ki most Wiki, a fekete bombázó
Gyulai Viktória vagyis Fresh Wiki egy tévéműsorban szerepelt.
A 35 éves Gyulai Viktória vagyis Fresh Wiki hétfőn reggel vendégeskedett a FEM3 Café műsorában, ahol nemcsak jelenlegi külsejét mutatta meg, hanem néhány gyerekkori fotóját is.
Wikit 1997-ben, 17 éves korában válogatták be a Fresh nevű lánybandába, ami hamar meghozta neki az országos hírnevet.
Megmutatta gyerekkori képeit
A reggeli műsorban Demcsák Zsuzsával és Berki Krisztiánnal elevenítette fel gyerekkori emlékeit, közben pedig fényképeket is mutatott.
Kamaszkoráról elmondta, ő nem volt nehéz eset, szeretett otthon lenni a családjával és nem lázadt a szülei ellen.
Az énekesnő a mai napig imád korcsolyázni és bevallotta, ekkoriban volt egy olyan időszaka, amikor iskola után minden nap egyből a Műjég felé vette az irányt, ez pedig hamarosan a tanulás rovására ment.
Fresh Wikit mindig vonzotta a színpad, eleinte modellkedéssel, iskolai színdarabokban való szerepléssel igyekezett a reflektorfénybe kerülni.
Áttörő sikert azonban csak a Fresh együttes hozott neki. Wiki érkezése után készült 1998-as lemezük, az Itt vagyunk! már az év végére aranylemez lett.
Emlékszel még a Fresh lányokra? Ennyit változott 11 év alatt Andi és Wiki
Nézegess képeket!
ElolvasomA zene mellett a sport az, ami nagyon érdekelte, számos sportágban kipróbálta magát, de egyikhez sem volt meg a kellő kitartása.
Wiki elmondta azt is, van civil munkája, jól érzi magát és reméli a nyáron ismét elmehetnek néhány retro fellépésre Andival, mert mostanában elég sok helyre hívják őket nosztalgiázni.
Képek: Facebook/FEM3Café
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. További részletek: feminaklub.hu/ Helyszín: MOM Kulturális Központ PromócióVásárolj Femina Klub bérletet!
OLVASD EL EZT IS!