
Nem bánta meg a válást! Frei Tamás őszintén mesélt új párkapcsolatáról
Frei Tamás nemcsak válásáról, hanem jelenlegi párkapcsolatáról is beszélt.

Frei Tamás 2008-ban, a Frei Dosszié című műsorának megszűnését követően teljesen eltűnt a képernyőről, azóta pedig leginkább sikeres könyveinek megjelenése kapcsán hallhattuk a nevét.
A 45 éves műsorvezető nem szívesen beszél magánéletéről, ám a közelmúltban kivételt tett a Story kedvéért, a nekik adott interjújában őszintén mesélt válásáról és jelenlegi párkapcsolatáról is.
Nem bánta meg a válást
Frei Tamás első felesége Schranz Edit volt, akitől két gyermeke született, Zsófi és Balázs, házasságuk azonban évekkel ezelőtt válással végződött, amit saját bevallása szerint egyáltalán nem bánt meg.
Mint elmondta, szerinte semmiképpen sem szabad bent ragadni egy nem működő házasságban, mert akkor a gyerekeknek nagyon sok negatív és nyomasztó élményt kell átélniük.
Habár az év jelentős részét külföldön tölti, úgy érzi, ez egyáltalán nem ment gyermekeivel való kapcsolatának a rovására, hiszen, ahogyan ő fogalmazott, sokkal tudatosabb apa lett, mint régen.
Tudatosabb apa lett belőle
- Amióta elváltam, sokszor úgy érzem, hogy közelebb kerültem a gyerekeimhez. Tudatosabb apa lettem, tudatosabban tervezek meg minden találkozást, az együtt töltött heteket, néha hónapokat - mondta.
Jelenlegi párja Zsanna, akivel kilenc éve él boldog párkapcsolatban, ám a mai napig nem álltak oltár elé - ennek okait is elárulta.
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
- Mind a ketten voltunk már házasok, mind a ketten elváltunk, mind a ketten úgy érezzük, nekünk kell vigyázni egymásra, a kapcsolatunkra, nem pedig papírokra bízni ezt a feladatot - tette hozzá.