Ő Freddie ritkán látott, gyönyörű felesége már 11 éve: Dórival közös romantikus fotóit imádják

Freddie és felesége igazi álompár, közös fotóikat nem véletlenül szeretik ennyire.

Freddie és felesége romantikus fotókon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Freddie és felesége 2014-ben találkoztak először, és azóta elválaszthatatlanok. 11 éve kitartanak egymás mellett jóban és rosszban, kapcsolatukat 2021-ben koronázták meg azzal, hogy kimondták egymásnak a boldogító igent.

Freddie és felesége romantikus fotókon

Bár Dórival viharosan indult a kapcsolatuk, hiszen amikor egymásba szerettek, az énekes még párkapcsolatban volt egy másik lánnyal, ám hamar kiderült, hogy őket egymásnak teremtette a sors. Azóta pedig szerelmük változatlanul lángol, amit közös fotóik is bizonyítanak.

Ide kattintva tudod megnézni nyaraláson készült szerelmes fotóikat, melyek a naplementével még romantikusabbak.

„Semmi megfejtés. Jelenlét.” – írta Freddie felesége a poszthoz, melyben nemcsak az látszik, milyen csodás párt alkotnak, hanem az is, hogy Dóra milyen gyönyörű nő.

A másik fotók, melyeket ide kattintva tudsz megtekinteni, ugyancsak Tenerifén készültek.

„Kéz a kézben, a lélek tetején” – szól a másik bejegyzéshez írt mondat, ami mindent elárul róluk és a kapcsolatukról is. Ezt persze a kommentelők sem hagyták szó nélkül:

„Csoda pár, csoda helyen!”

„Fantasztikus hely, szuper fotók, csodás lelkek!”

A házaspár közötti harmónia mindegyik képről érezhető. Kapcsolatukból két gyermek született, Léna 2021-ben, Ármin pedig 2022-ben látta meg a napvilágot.

Ő Azurák Csaba gyönyörű felesége 21 éve: azt hitte, a szép Grétinél esélye se lesz

Azurák Csaba és felesége már több mint két évtizede elválaszthatatlanok.

Elolvasom

Cover-fotó: MTI/MTVA/Balogh Zoltán

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük