Ma 62 éves Frajt Edit - A Szomszédok Mágenheim Julija így néz ki ma

Friss fotón Frajt Edit, aki hatvan felett is csodásan néz ki.

Frajt Edit 2017
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ma ünnepli 62. születésnapját Frajt Edit, akit az ország a Szomszédok című sorozat Mágenheim Julijaként zárt a szívébe harminc évvel ezelőtt. Színészi karrierje azonban már egy évtizeddel korábban elkezdődött, hiszen 1979-ben szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezt követően pedig a Pécsi Nemzeti Színház, majd a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja lett.

Frajt Edittel a közelmúltban az Újbuda Televízió készített riportot, a Helyi érték című műsor felvételén pedig örömmel járta be a Szomszédok egykori forgatási helyszínét, miközben vicces anekdotákat és más érdekességeket is megosztott a nézőkkel. Sokan emlékeznek rá, hogy a színésznő lánya, Nicsovics Franciska is szerepelt a Szomszédokban, Flórát alakította.

frajt-edit-2017
Fotó: MTV, Újbuda Televízió

- Nem volt nehéz döntés, hogy az újszülött lányom is szerepeljen a sorozatban, mert abban az időszakban nagyon sokat dolgoztam. Örültem, mert így sok időt tölthettünk együtt. Egyhetes korától ismertem Franciska minden rezdülését, jó volt ez az időszak. Az előkészületek voltak inkább nehezek, hogy minden rendben menjen a forgatáson, de nem bántam meg - nyilatkozta Frajt Edit.

Emlékszel a Szomszédok Vágási Jutkájára? Ivancsics Ilona 56 évesen is elbűvölő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ezt is szeretjük