Forgács Péter fellebbentette a fátylat szörnyű betegségéről

Forgács Péter egy kullancstól kapta meg a Lyme-kórt, ám erre majdnem túl későn jöttek rá az orvosok.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Forgács Péter a közelmúltban osztotta meg a Story olvasóival szörnyű betegségének és gyógyulásának egyszerre ijesztő és meglepő történetét. A népszerű színészt két évvel ezelőtt csípte meg egy kullancs, ám mivel előfordult már vele ilyesmi, nem vette komolyan az esetet.

Kép: Europress

Mint később belátta, nagy hibát követett el, a kullancs ugyanis a veszélyes Lyme-kórral fertőzte meg. Forgács a Győri Nemzeti Színházban próbált, amikor először arra lett figyelmes, hogy egyre fáradékonyabb, majd az ízületei és a dereka kezdett el szörnyen fájni.

Lebénult a szája

Ezek után ment el orvoshoz, ám a vizsgálatok sem derítettek fényt arra, hogy pontosan mi baja is lehet. A főpróbán aztán súlyosbodott a helyzet, arca jobb fele először csak zsibbadni kezdett, majd lebénult a szája.

Visszament a kórházba, és ekkor jutott eszébe a kullancscsípés, ám hiába kapta meg a szükséges kezelést, állapota tovább romlott. Képtelen volt vizet inni, és enni is alig tudott, mivel nem tudta mozgatni a száját.

Forgács - akit sokan ismerhetnek a Helyszínelők Gil Grissomjának magyar hangjaként, illetve a Barátok közt Szentmihályi Gáboraként - saját bevallása szerint a pánik lett rajta úrrá, ugyanis tudta, ha nem gyógyul meg, veszélybe kerül a karrierje. Mivel családja messze volt, egyedül kellett átvészelnie ezt a szörnyű időszakot, és azt sem titkolta el, hogy esténként az ágyban gyakran sírt félelmében.

A szemét sem tudta becsukni

Pokoljárását tovább nehezítette, hogy még csak a szemét sem tudta rendesen lecsukni, ezért éjszakánként egy kendővel takarta le a fejét, a próbákon pedig műkönny segítségével oldották meg az ebből következő szemszárazság problémáját.

A legkedveltebb magyar sorozatszínészek

Nézegess képeket!

Elolvasom
Az antibiotikumos kezelés azonban idővel hatott, Forgács pedig elkezdte tornáztatni az arcát, amiben nagy segítséget nyújtott neki a rágózás.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Habár azóta állapota stabilizálódott, tisztában van vele, hogy a vírus örökre a szervezetében marad, emiatt pedig állandó rémálmai vannak.
Ezt is szeretjük