15 évig naponta láthattuk a képernyőn: a gyönyörű híradós ma már teljesen mással foglalkozik
Földi-Kovács Andrea nem fordított hátat a média világának, itt láthatod.
Földi-Kovács Andreát 15 éven keresztül láthatták a nézők riporterként, majd híradósként. A Hír TV-től 2021-ben elbúcsúzott, és bár nem távolodott el tejesen a médiától, ma már egy egészen más szerepben lehet látni.
Földi-Kovács Andrea ezzel foglalkozik
Az egykori híradós az Axioma nevű YouTube-csatornát vezeti, ami tulajdonképpen egy keresztény közéleti újságfelületként funkcionál azzal, hogy különböző keresztény híreket és kérdésköröket vet fel műsorról műsorra.
Földi-Kovács Andrea tehát a vallás felé fordult, és miután megtért, úgy érezte, valami olyannal szeretne foglalkozni, melyben hivatásának és hitének egyaránt hódolni tud.
- Amikor a lélekgyakorlat után először hazamentem a férjemhez, az járt a fejemben, mit mondok majd mondani a férjemnek. Végig azért imádkoztam, hogy az Úr segítsen meg, és ne okozzon drámai változást, törést sérülést a kapcsolatunkban. Végül annyit mondtam Lacinak, ne haragudj rám semmiért, amit csinálni fogok az elkövetkező időkben. Mert biztos sok olyan dolog lesz, ami fura lesz neki - idézte A Lélek Szava című podacastműsorban elhangzott szavait a story.hu.
A magyar színésznőt naponta láttuk a tévében - Ma lakásokat és kerteket újít fel
Kerekes Viktória a színészetet sem adta fel, de egyelőre más területen érzi magát a legjobban.
ElolvasomCover-fotó: Youtube/A Lélek Szava
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!