Megszólalt az érintett! 11 év után szakított a népszerű magyar páros

Feloszlott a Fiesta, Csordás Tibor és Knapik Tamás külön utakon folytatják tovább.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A napokban még arról hallhattunk, hogy Csordás Tibi, a Fiesta zenekar énekese új életet kezdett - az elmúlt évek és hónapok feszített tempóját szeretné ugyanis egy kicsit lelassítani, illetve az eddigi életvitelén változtatni, emellett pedig véget ért tízéves párkapcsolata is.

Most viszont kiderült, hogy sikeres együttese, az 1999-ben alakult Fiesta feloszlik. Ezt a zenekar szóvivője is megerősítette egy közleményben, amiből kiderült, hogy miért döntött így a népszerű páros.

A zene szeretete közös volt

Csordás Tibor és Knapik Tamás, a latin zene hazai koronázatlan képviselői között sosem volt az az egymás vállára boruló barátság, de a zene szeretete összekötötte őket.

- Én a szövegekért, Tomi pedig a zenéért volt felelős a Fiestában. Ez az íratlan szabály mindig is nagyon jól működött kettőnk között, az ellentétek sosem ebből adódtak - kezdte vallomását Csordás Tibor.

Nem titkolta el, hogy kettőjük személyisége mint a tűz és a víz, és ez természetesen kihatott a közös munkára. Mindketten rengeteget köszönhetnek egymásnak és a Fiestának, de sajnos nem tudják tovább folytatni együtt.

A különválás mellett döntöttek

- Mára eljutottunk odáig, hogy a zenekar jövőjét illetően olyan különböző nézeteink és terveink voltak, hogy a két elképzelést, véleményt sehogyan sem tudtuk közös nevezőre hozni, így, még ha egy csapatban is játszottunk, akkor is a különválást találtuk a legjobb megoldásnak - folytatta.

- Én a Fiesta előtt is zenéléssel foglalkoztam, és a jövőben ezt szeretném továbbvinni. Összeállt a fejemben egy új produkció, amellyel a következő év elején szeretnék megjelenni, és egyben újabb helyet kapni a hazai zenei piacon - zárta le az eddigi történetet Csordás Tibor.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A Fiesta-rajongóknak pedig azt üzente, hogy a zenekarral az év végéig természetesen találkozhatnak még élőben a fellépések során, viszont jövőre együtt már csak az eddig megjelent hat lemezükön lesznek hallhatók.

Fotó: FényPont-Média

Ezt is szeretjük