Fenyő Miklós lányának vallomása apja haláláról: semmi előjele nem volt
Fenyő Miklós lánya azt is elmondta, nem díjazza, ha apja dalaiból akar valaki pénzt keresni.
Fenyő Miklós ma lenne 79 éves, lánya most meglepő dolgot árult el a legenda halálával kapcsolatban.
Fenyő Miklós lányának vallomása
Fenyő Miklós lánya, Dió a Blikknek adott interjút, többek között pontosította, mikor tartják az emlékkoncertet, mint kiderült, apja 80. születésnapján, 2027. március 12-én lesz az Arénában. Hozzátette, kicsit sem zavarja, ha előadók játsszák édesapja dalait, arra azonban már ferde szemmel néz, ha ezt pénzkeresés céljából teszik.
Dió apja haláláról is beszélt, mint kiderült, lényegében semmi előjele nem volt, nem küzdött semmilyen krónikus betegséggel, egy bakteriális eredetű tüdőgyulladás volt az, ami végül legyőzte a rock'n'roll legendát.
-Csodálatos szilvesztert töltöttünk együtt családi körben. Egy-két barát jött el, unokák voltak ott, felejthetetlen évbúcsúztató volt ez apuval. Aztán január 7-én került kórházba. Akkor már két napja lázas volt és köhögött, s mi a biztonság kedvéért bevitettük a kórházba - mondta a lapnak.
Ugyan kiemelte, többet nem szeretne ezzel kapcsolatban elárulni, azt még elmondta, hogy Fenyő Miklós végig tudatában volt annak, mi történik vele és a családdal együtt reménykedett abban, hogy felépül a betegségből.
Fenyő Miklós lánya és fia közös fotót posztolt a temetés után: így búcsúztak a legendás énekestől
Fenyő Miklós lánya és fia először szólaltak meg édesapjuk elvesztése után.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Zih Zsolt
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















