5 imádott magyar sorozat, amit mindenki nézett a '80-as években

Neked melyik volt a kedvenced?

Ezeket a sorozatukat néztük.

Dia

	A karatézós rendőrlány mozgalmas életét és bravúros nyomozásait bemutató Linda sorozat több évadon át forgott, összességében 1980 és 1991 között 17 rész készült, majd 1999 és 2000 között még öt részt leforgattak - ez utóbbiak már közel sem arattak akkora sikert, mint a '80-as évekbeli epizódok. A sorozat alapötlete Gát György rendező fejéből pattant ki, akire nagy hatással voltak a Bruce Lee- és Jackie Chan-filmek, de ő az akciót sok humorral akarta megoldani. Bár eleinte szkeptikusan álltak hozzá a Magyar Televíziónál, végül elfogadták az ötletét. Linda szerepét kimondottan Görbe Nórára írták, aki emiatt tanult meg karatézni. Verekedés közbeni sikolya ikonikussá vált.

Fotó: stefan2001.blogspot.hu

Dia

	1987 és 1999 között forgott a Szomszédok című sorozat, mely egy lakótelepi közösség életét próbálta megmutatni. Taki bácsit, Lenke nénit, Mágenheiméket, Vágásiékat vagy éppen Etust minden néző szinte családtagként kezelte, a színészeket sokszor a való életben is az eljátszott karakterekkel azonosították. Szinte nincs olyan magyar színész, aki ne bukkant volna fel a 331 epizód valamelyikében, Liptai Claudia és Németh Kristóf karrierje is ott kezdődött. Az epizódok eredetileg minden második csütörtökön kerültek sugárzásra, így lényegében a szereplők életéből minden második csütörtököt láthattad - ezt maguk a karakterek is sokszor kijelentették.

Fotó: stefan2001.blogspot.hu, Médiaklikk/Szomszédok

Dia

	Az Angyalbőrben 13 epizódja 1988 és 89 között készült, a fiktív vasbogdányi laktanyában lakó kiskatonák életébe engedett bepillantást. Rendezője, mint a Lindának, Gát György és Szurdi Miklós - a közös alkotókra utal, hogy két részben is felbukkannak a Linda sorozat nyomozói. Érdekesség, hogy mivel csak a rendszerváltás után, 1990-ben sugározta a tévé, a szocialista rendszerre utaló szavak - mint az elvtárs - miatt helyenként újra kellett szinkronizálni. 

Fotó: Youtube

Dia

	A Família Kft. létrehozása szintén Gát György és Szurdi Miklós nevéhez fűződik - 1991 és 1999 között forgott, összesen 385 rész készült belőle. Médiatörténeti jelentőségét az adja, hogy ez volt hazánkban az első szitkom, azaz az egy helyszínen játszódó szituációs komédia. A Szép család és Kövérék életét bemutató szériába eredetileg nem ikreket terveztek, ám Spáh Károly és Dávid annyira megtetszett az alkotóknak, hogy végül átírták a forgatókönyvet. Az epizódok részben a szponzoroknak köszönhetően készültek el, ezért is van annyi termékelhelyezés a sorozatban, ami akkor még külön figyelmeztető szöveg nélkül megengedett volt.

Fotó: Youtube, retronom.hu

Dia

	A Kisváros 1993 és 2001 között készült krimisorozat, mely a fiktív, határmenti Végvár lakosainak életét és a határmenti bűncselekmények utáni nyomozást mutatta be 195 epizódon keresztül, Járai őrnagy és Balogh Máté zászlós aktív közreműködésével. A forgatás során több mint 70 hazai településre eljutottak, de többségében Szigetvár szolgált helyszínként. Kezdetben az epizódok 30-35 percesek voltak, aztán egy idő után tértek át a közel egyórás részekre.

Ezt is szeretjük
Fotó: