Helikopterrel szállították kórházba a legendás magyar zenészt - Kollégái aggódnak érte
Szikora Róbert nem tudta, hogy ekkora a baj Fekete Gyulánál.
Megrázta a magyar zenész társadalmat a hír, amikor június 11-én reggel kiderült, hogy a Szaxi Maxiként ismert Fekete Gyula múlt hét elején agyvérzést kapott az Északi-tenger közepén egy luxushajón, ahol egy vendégeket szórakoztató együttesben zenélt. A 62 éves szaxofonost súlyos állapotban, helikopterrel szállították egy németországi kórházba, ahol azonnal megoperálták és mesterséges kómába helyezték.
Fekete Gyula a Hungária együttes tagjaként vált országszerte ismertté, így nem meglepő, hogy Szikora Róberttel a mai napig tartják a kapcsolatot, két-három havonta beszélnek egymással telefonon. Az énekes tudott Szaxi Maxi betegségéről, de nem gondolta volna, hogy ekkora a baj.
- Amikor a Népstadionban összeálltunk 1995-1996-ban, akkor neki már voltak problémái: próbán álmos volt, vagy éppen föl volt dobva. De ne úgy beszéljünk róla, mint aki már meghalt, hanem arról a Gyuláról, aki akkoriban egy iszonyatos jó előadóművész volt. Aki Szaxi Maxit látta, az soha nem felejti el, hogy ő zenész, zeneszerző volt. Az első dalomat neki köszönhetem, a Micsoda bulit ő írta - mesélte a tegap esti Fókuszban.
Az X-Faktor mentora azt is hozzátette, Fekete Gyula egy nagyon különleges ember, azért nagyon kevesen tudtak vele egy zenekarban hosszabb ideig együtt lenni. Határozott személyiség volt, akit nem lehetett megzabolázni, nem lehetett neki megmondani, mit csináljon. Kiszámíthatatlan volt, ettől is volt zseniális.
Szaxi Maxi a hetvenes években a Hungária, a nyolcvanasban a Dolly Roll tagja volt. Több nyelven beszél, zongorán és gitáron is remekül játszik, a kilencvenes évektől énekes-zongoristaként bejárta a világot.
Így néz ki a Napoleon Boulevard énekesnője most
Vincze Lilla jócskán letagadhatna a korából. A Napoleon Boulevard együttes énekesnője június 5-én töltötte be az 53. életévét, de ez nem látszik rajta.
Vincze Lillán nem fog az idő? Így néz ki a Napoleon Boulevard 52 éves énekesnője
Nézegess képeket!
ElolvasomFotó: www.maximusic.hu
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- kórház
- Böhm György