Anettka visszatér a képernyőre? Megszólalt a Budapest TV egykori botrányhősnője
Anettka elmesélte, miként telnek a napjai és mik a tervei.
Fehér Anett, vagy ahogy a tévénézők ismerhették, Anettka hozzávetőlegesen egy évtizedig megkerülhetetlen volt a magyar médiában.


Az eredetileg orosz-történelem szakos tanári diplomával rendelkező sztár kétségkívül megreformálta a magyar televíziózást, szókimondó, pucérkodós műsoraival sorra döntögette a tabukat.
Rezsővel tökéletes párt alkottak
Három évvel ezelőtt azonban minden megváltozott: 2008-ban hunyt el ugyanis szeretett férje, Rezső, Anettka pedig egyik pillanatról a másikra eltűnt a képernyőről, és csak az utóbbi hónapokban merészkedett vissza egy-egy interjú erejéig.
Bár a 36 éves tévés nem tervezte el előre, hogy visszavonul, úgy érezte, nem kívánja milliókkal megosztani gyászát, ezért is döntött úgy, hogy maga mögött hagyja a televíziózást, mesélte a napokban a Fél Kettő műsorában.
Persze arról, aki olyan nagy feltűnést keltett mind műsoraival, mind öltözködésével és egész imázsával, furcsa elképzelni, hogy ne vágyna vissza a nézők elé. Ám Anettka úgy érzi, annak idején lényegében minden elképzelését és tervét megvalósította, így nem maradt benne semmi hiányérzet.
Nem tudja, mi lesz 10 év múlva
- Az az elképesztő nagy késztetés, ami szétfeszíti az ember mellkasát, hogy megmutassa magát a világnak, az nincs bennem. Jól és kellemesen élek - árulta el.
Azt is elismerte, annak idején azért kellett mellé a párja, Rezső, hogy kihozza belőle a maximumot, nélküle pedig a polgárpukkasztást nem akarná, de nem is tudná megvalósítani. Ráadásul azóta rengeteget változott, így ő maga is csodálkozással vegyes kíváncsisággal szemléli az internetes videókon felbukkanó korábbi provokatív énjét.
Mert hiába vonult vissza már három éve, az emberek továbbra is tudják, ki ő: felismerik az utcán vagy a boltban, amit természetesen örömmel vesz tudomásul.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
- Hogy mi lesz 10 év múlva? Fogalmam sincs, az rengeteg idő. Viszont egy hónap múlva asztrológia-vizsgát teszek, így most gőzerővel dolgozom ki a tételeket és tanulok. Érdekel már egy ideje a dolog, de nem célom, hogy a teljes életem a mindenkori csillagállások szerint éljem - zárta a beszélgetést Anettka.
Fotók: RTL Klub, Europress















