Fehér Annát hiába hívták a sztáros tévéműsorba, ezért nem vállalta: a Szomszédok főszereplője meg is bánta a döntését
Fehér Annát ritkán látjuk tévéműsorokban, pedig évekkel ezelőtt felkérte az egyik csatorna versenyzőnek.

Fehér Anna egy ország szívében él, mint a Szomszédok egyik főszereplője, a pincérnő Alma. A Jászai Mari-díjas színésznő a sorozat idején rendszeresen szerepelt a tévében, napjainkban viszont csak nagyon ritkán tűnik fel műsorok vendégeként.
A 66 éves színésznővel a József Attila Színházban találkozhatnak a színházba járók, 1982 óta tagja a teátrumnak.
Fehér Anna és a tévéműsorok
Az A lovakat lelövik, ugye? című darabnak is ő az egyik főszereplője: a 2040-ben játszódó előadásban egy tehetségkutató elevenedik meg a színpadon, a színésznő ebben alakítja az egyik zsűritagot.

A Story magazin ennek kapcsán tette fel neki a kérdést, zsűrizne-e valóban tévés tehetségkutatóban.
– Nem tudom… Ha értenék hozzá, lenne az adott műfajban tapasztalatom, tudásom, akkor talán… Bár ahogy az életemben is sokszor nehezen hozok döntést, az sem lenne könnyű feladat!!!
Kiderült, volt arra példa, hogy sztáros produkcióba, tévés vetélkedőbe hívták versenyzőnek – az ajánlatot végül visszautasította.
– Évekkel ezelőtt volt ilyen felkérésem, de nem bíztam eléggé magamban, sok munkám is volt, nem vállaltam. Ma már sajnálom, hogy nem próbáltam meg.
66 éves lett Fehér Anna: fotókon a Szomszédok főszereplői egykor és most
Ilyen volt, ilyen lett fotókon a Szomszédok című sorozat főszereplői.
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció