"Ez le volt zsírozva!" Az X-Faktor nézőit nem lepte meg a hatodik show kiesője

A nézők nem lepődtek meg, hogy a Fat Phoenix esett ki.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hatodik élő show-ban nyújtott produkciók és a nézők szavazatai alapján vasárnap este a Fat Phoenix és Krasznai Tünde párbajozott az X-Faktorban.

Végül a mentorok 3:1 arányú döntése alapján Szikora Róbert duója számára ért véget a verseny.

Most voltak a legjobbak

A Fat Phoenix Sam Browntól a Stop című dalt adta elő, míg Krasznai Tünde párbajdala Radics Gigi Úgy fáj című száma volt.

Szikora Róbert értékelésében hangsúlyozta, a srácok történelmet írtak, hisz az előző szériákban nem maradt versenyben zenekar olyan sokáig, mint Gáspár Gergely és Erdész Tamás 2013-ban. Bár annak idején úgy tervezte, egy klasszikus zenekart visz magával az élő show-ba, a két fiatalt annyira formabontónak találta, hogy meggondolta magát, és őket választotta. Tündének azt mondta, szédítő a magasság, amit elért, és ugyan nem szeretné, hogy nélküle menjen a verseny, természetesen mégis őt küldi haza, nem pedig saját mentoráltjait.

Geszti Péter számára a Fat Phoenix egy Robin Hood csapat volt, akik merészek és szórakoztatóak, Krasznai Tünde viszont egy olyan ember, akinek, mint dalszerző, érdemes dalokat írni. A lány szerinte nem csak fejlődést mutatott, hanem egy történetet. Ő a duót küldte haza.

Nem lepődtek meg

Tóth Gabi úgy érzete, a Fat Phoenix tagjai egy idő után elkezdték a versenyt félvállról venni, a párbajdalukat viszont fantasztikusnak találta. Tünde nagy kedvence, így ő is a srácokat küldte haza. Alföldi Róbert is osztotta az egyetlen női mentor azon véleményét, miszerint a Fat Phoenix vasárnap este előadott dala remek volt, szerinte soha nem voltak még olyan jók, mint Sam Brown számával. Ugyanakkor azt sosem titkolta, hogy számára a színpadi jelenlét nagyon sokat nyom a latba, ez pedig Tündénél nagyon erős, így a zenekart küldte haza. Ezzel a Fat Phoenix lett az X-Faktor hatodik kiesője.

Fotókon a látványos változás! Bombázót faragtak az RTL Klub sztárjából

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az X-Faktor oldalán most az egyszer nem nagyon háborogtak a nézők a párbajozók és a kiesők személye miatt. Abban is biztosak voltak, hogy a mentorok Krasznai Tündét tartják bent, nem hagyják majd, hogy a nézők szavazatai alapján esetleg kiessen, hiszen szinte mindig dicsérték.

"Na, ez le volt zsírozva."

"Végre! Az embereknek kinyílt a füle! Köszönöm!! Fat Phoenix bye-bye!"

"Nem is kell ahhoz nézni a műsort, hogy megmondjuk, hogy a Fat Phoenix fog kiesni..."

"Felesleges a párbaj, úgyis Tünde megy tovább!"

Úgy tűnik, a közönség nagy részének nem tetszett a duó formabontó stílusa. Amikor a ByTheWay kiesett, akkor is őket hibáztatták, mondván sokkal gyengébbek voltak, mint a négytagú zenekar, nekik kellett volna távozniuk. Vannak ugyanakkor olyan hozzászólók, akik fájlalják kiesésüket, úgy vélik a műsor kevesebb lett egy üde színfolttal.

Részemről itt ért végett az X-Faktor. Az egyetlen olyan versenyző esett ki, akinek volt egyénisége. A többi tucat."

"A fiúk eredeti figurák a színpadon. Már ismeri őket a fél ország. Nem mindig a döntősök maradnak "életben". Ha ügyesek, akkor bent maradnak a forgatagban."

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az utóbbi véleményt osztja a Fat Phoenix énekese, Erdész Tamás is, aki az After X-ban elárulta: nem keseredett el, hogy kiestek, nagyon örül, hogy ideáig eljutottak, hisz a céljuk csak az volt, hogy megismertessék magukat az országgal. Amikor megtudták, hogy bejutottak az élő show-ba, máris konkrét terveik voltak arról, kikkel akarnak együtt dolgozni, milyen klipet akarnak forgatni. Gáspár Gergely azt is hozzátette, hogy a közeljövőben nem feldolgozásokkal, hanem saját dalokkal örvendeztetik meg a rajongóikat.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük