Zsülikeként ismerhettük meg - Fásy Ádám lánya ma már 20 éves, felnőtt nő

Fásy Ádám lánya, Zsülike a Zenebutik csatorna egyik műsorvezetője.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fásy Ádám 1991-ben ismerkedett meg nagy szerelmével, Gurzó Máriával, akit egy évvel később feleségül is vett. Az esküvő után néhány évvel a mulatóssztár kedvese áldott állapotba került, gyermekük, Fásy Zsüliett 1998 februárjában jött a világra.

Fásy Zsüliett, becenevén Zsülike a szemünk előtt nőtt fel, ugyanis már kislánykorában együtt lépett fel édesapjával. Egyik közös daluk a Gyermekem címet viseli. Emellett Zsülike egyedül is kipróbálhatta magát a színpadon, számtalan saját dala jelent meg, például a Hotel Silver, a Buli van vagy az Igazi barát. Ezeket Fásy Ádám műsoraiban rendszeresen előadta.

Zsülike a Fásy Ádám által szervezett szépségversenyeken is már kicsi kora óta rendszeresen részt vett, ugyanis ő kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a nyertes szépségeknek kivigye a koronát. A kislány ma már felnőtt nő. A húszéves Fásy Zsüliett továbbra is fellép néha édesapjával, emellett a Zenebutik csatornán műsorvezetőként dolgozik.

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy fest Fásy Zsüliett napjainkban.

Fásy Ádám egy szem gyermeke sokak emlékezetében még kislányként élhet, Zsüliett azonban ma már felnőtt nő.
Fotó: Facebook/Fásy Zsüliett
Az apa-lánya kép augusztusban, a Magyarok Világszépe Szépségversenyen készült.
Fotó: Facebook/Fásy Zsüliett
Látszik, Fásy Ádám mennyire szereti a lányát, szoros kötelék van köztük.
Fotó: Facebook/Fásy Ádám
Fásy Zsüliett egyik nagy hobbija a sütés, egy időben még a tervei között szerepelt, hogy cukrászdát nyit.
Fotó: Facebook/Fásy Ádám
Fásyék egyik kedves családi fotója. A mulatóssztár méltán lehet büszke szép családjára.
Fotó: Facebook/Fásy Ádám

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük