Ezektől a fotóktól te is elolvadsz! Így unokázik Farkasházy Tivadar

Farkasházy Tivadar 2008 decemberében lett nagypapa, akkor születtek meg ugyanis fia ikrei.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Farkasházy Tivadar és felesége, Mimi igazán szerencsések, hiszen amikor fiukhoz végre megérkezett a gólya, nem egy, hanem mindjárt két kisbabát hozott. Így a 65 éves humorista és párja egy füst alatt kétszeres nagyszülők lettek.

A Heti Hetes sztárja két felnőtt fiú büszke apja, 2008 decembere óta pedig egy bűbájos ikerpár, Flóra Katalin és Dániel Zsigmond boldog nagypapája.

Alig merte kézbe venni őket

Farkasházy Tivadar egy korábbi interjúban elmondta, Mimivel a kórházban izgulták végig a szülést. Negyed órával azután, hogy a kicsik világra jöttek, már meg is foghatták őket, de annyira aprók voltak, hogy a Pulitzer-díjas híresség alig mert hozzájuk nyúlni.

Persze azóta már beletanult a nagypapaszerepbe, és a nyilvánosság előtt is szívesen mutatkozik tündéri unokáival. Szeptemberben például a Golf Sztár Gálára vitték el a gyerkőcöket, itt készültek a bájos családi fotók.

Bajban voltak a babaruhákkal

Mimi, a boldog nagymama az unokák születésekor nagy bajban volt, ahogy egy interjúban nevetve mesélte.

Előrelátó szülőként annak idején eltette két fia márkás babaruháit, és az aprócska holmik a gondos tárolásnak köszönhetően Flóra Katalin és Dániel Zsigmond érkezésekor még mindig kitűnő állapotban voltak.

Napjaink legnépszerűbb magyar tévései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Igen ám, de arra nem számított, hogy az ikerpár egyik tagja kislány lesz, a bébiholmik pedig mind kékek voltak, hiszen kisfiúknak készültek.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Így aztán az utolsó pillanatban kellett szaladgálni, hogy rózsaszín ruhácskák is kerüljenek a kékek mellé.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük