Farkasházi Réka cuki fotót posztolt két lányáról - Elolvadtunk, mennyire szeretik egymást
Farkasházi Réka megmutatta két lányát, Rebekát és Tamarát.
Farkasházi Réka negyvenévesen adott életet harmadik gyermekének. A Barátok közt egykori színésznője karácsonykor tudta meg, hogy kislányt hord a szíve alatt. A kis Tamara végül 2018. június 4-én jött a világra. A Tintanyúl című zenekar énekesnője már húsz éve együtt van Sárközy Bencével, akihez 2001-ben ment feleségül. Első gyermekük, Benjamin 2004-ben, a második, Rebeka 2009-ben született.
Farkasházi Réka két lánya között nagy az összhang, egy tündéri fotón meg is örökítette, hogy kilencéves lánya és egyhónapos csemetéje mennyire szeretik egymást.
Rebeka nemcsak a kisbaba ellátásában, hanem a háztartási feladatok elvégzésében is nagy segítsége édesanyjának.
Rebeka májusban ünnepelte a kilencedik születésnapját, Farkasházi Réka ebből az apropóból egy montázst posztolt róla az Instagramon.
Laky Zsuzsi lányai, Lujzi és Luca
Az egykori szépségkirálynő lányai kísértetiesen hasonlítanak a modellre. Már most látszik, hogy sok hódolójuk lesz.
Laky Zsuzsi lányai sokat nőttek - Lujzi és Luca az anyjuk szépségét örökölték
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- demcsák zsuzsa
Demcsák Zsuzsát össze lehet keverni a lányával - A gyönyörű Tamara le sem tagadhatná
- sztár
- jakupcsek gabriella