Súlyos betegség támadta meg! A magyar énekesnő ezért tűnt el a nyilvánosság elől

Fábián Juli betegsége miatt egy évre eltűnt a nyilvánosság elől.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be Fábián Juli, hogy szünetelteti zenei karrierjét.

Az énekesnő elárulta, hogy komoly egészségügyi problémája miatt kényszerült erre a döntésre, ám mára teljesen meggyógyult.

Kényszerszünetre ment

Az Eurovíziós Dalfesztivál után jelentette be, hogy kényszerpihenőre megy, ugyanis egészségi állapota megromlott, súlyos beteg lett.

- Úgy érzem, hogy most már jól vagyok. Szerettem volna megadni magamnak azt a nyugalmat és azt az időt, ami a gyógyuláshoz szükséges. Ez azért egy elég komoly történet volt ahhoz, hogy odafigyeljek rá - mondta a Fókusz Portré című műsorban.

Szerinte a betegség egy fontos jelzés volt, hogy változtatnia kell dolgokon az érzés- és gondolatvilágában.

Bevallotta, fiatalon sok olyan behatás érte, amit rendbe kellett hoznia, folytonos megfelelni akarással, önbizalomhiánnyal küzdött, melyek számtalan negatív dologba belehajtották. Úgy érezte, csak akkor szeretik, ha figyelnek, emlékeznek rá, így versengeni kezdett önmagával és a világgal.

Hátralépett kettőt

De rájött, hogy önpusztító életet él, és így sosem fogja megtalálni a belső nyugalmat, ami viszont elengedhetetlen egy boldog élethez. Éppen azért lépett hátra kettőt, hogy elkerülhesse a tragédiát.

Ezért nem tetszett a nézőknek? Tóth Gabi nagyon merész volt a színpadon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szerencsésnek tartja magát, amiért most olyan emberek veszik körül, akikben megbízhat, akik segítették a gyógyulási folyamatban. Mint mondta, számos kapcsolata tönkrement a betegsége miatt, de azóta már nem rágódik ezeken a veszteségeken.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Most még igyekszik minél tudatosabban élni, valamint figyelni az emberi kapcsolataira, hogy még egyszer ne jusson el a mélypontra.

Fotók: Facebook

Ezt is szeretjük