Ájulásig itta magát a kamerák előtt a magyar valóságshow-sztár - Kiábrándítóan viselkedett
A sok alkohol hatását a többiek is megérezték.
Andi múlt heti kiesése nem viselte meg túlságosan az Exek az édenben játékosait, akik meglepően jó hangulatban, de kissé kimerülten ébredtek a hétfő esti adás elején. Ám alig jutott idejük napozásra, hiszen a délelőtti sziesztát a tablet szakította félbe: a versenyzőknek közösen kellett eldönteniük, hogy melyik páros menjen randira. Mivel nem sikerült közös nevezőre jutniuk, Csaba és Tamás kő-papír-ollóval döntötték el, hogy kik lesznek a szerencsések: ezúttal Tamás és Franciska ruccanhatott ki a villából.
Franciska kifejezetten örült a lehetőségnek, hogy végre eltölthet egy kis időt kettesben Tamással, ám arra nem számított, hogy útjuk az elárasztott rizsföldekre vezet. Rosszul is lett egy picit, hiszen el sem tudta képzelni, hogy mit tudnak majd csinálni a serényen dolgozó földművesek és teheneik között, de Tamás csak annyit mondott neki, hogy nyugi, várja ki a végét. Ennek ellenére nem egy romantikus ebéd várta őket, hiszen mindketten kipróbálhatták, hogy milyen is a rizstermesztők munkája. Tamás örömmel vetette bele magát a méteres iszapba és sárba, Franciska viszont undorodott az egésztől, ennek ellenére ő is bevállalta a kalandot.
- Az ökör ott végezte el a dolgát, aztán Tamás az arcomra kente a sarat, úgyhogy
gusztustalan volt az egész
- mondta Franciska, aki viszonzásképpen szintén bekente Tamás arcát egy kis iszappal, de a játék közben azért egy két forró puszi is elcsattant közöttük. Ezek után a munkások megvendégelték őket egy kis ebéddel, bensőséges hangulatukat pedig a hirtelen eleredt eső sem árnyékolta be. Tamás bevallotta, hogy egyre komolyabb érzéseket táplál Franciska iránt, aki szintén nagyon megkedvelte párját, és örült annak, hogy mindenben számíthat rá.
A villában maradt lakók sem tétlenkedtek sokáig, hiszen, amint kilépett az ajtón Tamás és Franciska, a tablet újból zenélni kezdett, mivel újabb üzenet érkezett: "Kedves srácok, készüljetek, mert jön az átok, és kiderül, kiben veszett el egy költő. Húzzatok, és verseljetek, hogy milyen hölgy ő. Adjátok elő annak a költeményt, akiről megírtátok, milyen csodás hölgyemény. A szavazás végén arra kerül sor, hogy kiderüljön, kinek forog kezében a legjobban a toll. Kezdődjék a versszavalás!"
Jókai Mór költő volt?
Norbi ezek után azonnal bevallotta, hogy neki az általános iskola utolsó két évében nem is volt irodalomtanára, Csaba pedig feltette a kérdést, hogy Jókai Mór költő volt-e. Ez azonban nem tartotta vissza a pasikat, hogy azonnal körmölni kezdjék a rímeket, amelyekkel megpróbálták megragadni a lányok személyiségét. Csaba egészen frappáns ötsoros költeményt rögtönzött Zsuzsiról, aki azonban nem igazán értette a kissé félrement metaforákat. Norbi is megmutatta a benne élő költőt, aki Barbihoz írt egy vicces verset, a múlt héten érkezett lány pedig elárulta, hogy tetszett neki, és sokkal rosszabbra számított. A prímet egyértelműen Milán vitte el, aki hódolattal, humorral és pajzánsággal átitatott sorokkal bókolt Berninek – a lányok pedig egyhangúan neki adták a győztesnek járó képzeletbeli babérkoszorút.
Femina - Hazai sztár - Micsoda bombázók - Bikinire vetkőztek az Exek az édenben női versenyzői
Nézegess képeket!
ElolvasomKésődélután harmadszor is megszólalt a tablet, az üzenetből pedig megtudták, hogy mivel Milán nyerte meg a költői versenyt, ő Bernivel külön vacsorázhat kettesben. A páros útja egy elegáns étteremben vezetett, ahol Milán rögtön komoly dolgokra terelte a szót, és megkérdezte tőle, hogy kivel szeretné folytatni a játékot, Berni azonban hárította közeledését, mivel nincsenek iránta érzései.
Nem tudták, kicsoda Alain Delon
A villában ebben a pillanatban kezdett zenélni a tablet, és egy műveltségi vetélkedőre invitálta a játékosokat. 25 kérdést kellett megválaszolniuk, a győztes jutalma pedig nem más volt, mint egy újabb randi az általa választott párral. Kivétel nélkül mindannyiuknak meggyűlt a baja bizonyos kérdésekkel, a rendszerváltás és a második világháború dátumától kezdve Amerika fővárosán és a Toldi szerzőjén át a Brexit jelentéséig, illetve Alain Delon kilétéig. Végül Tamás nyerte meg a vetélkedőt, Berni ekkor pedig azt javasolta, hogy levezetésképpen rendezzenek egy laza táncpárbajt.
A versenyzők nem fogták vissza magukat, és nagy lendülettel kezdtek poharazgatni, aminek meg is lett az eredménye. Berni ugyanis félreérthetetlenül forró mozdulatokkal izgett-mozgott Norbi körül, ezt pedig sem Zsuzsi, sem pedig Milán nem nézte valami jó szemmel. A buli később is folytatódott, a felszabadult játékosok pedig egyre merészebb táncot lejtettek egymásnak, az udvarlás pedig a szobában is tovább zajlott.
Habár Franciska megfogadta, hogy nem szeret bele senkibe, mostanra világossá vált számára, hogy lángra lobbant Tamás iránt, akivel aztán óriásit szeretkezett a takaró alatt. "De jó volt, Istenem" - sóhajtott fel utána elégedetten Tamás, mindeközben a másik szobában Norbi rosszul lett a tetemes mennyiségű elfogyasztott alkohol miatt, és már arra sem jutott ideje, hogy időben eljusson a fürdőszobáig. Zsuzsi először kiakadt, amikor meglátta ájultan fekvő párját az ágyon, mellette pedig mindazt, ami kijött a gyomrából, majd szemrebbenés nélkül feltakarított, de együtt aludni már nem volt hajlandó vele.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció