28 éve együtt! Eszményi Viktória mellébeszélés nélkül vallott házasságáról
Eszményi Viktória a Fél Kettő adásában mesélt a házasságáról.
Valószínűleg naivan gondolkodik az, aki úgy hiszi, a hosszú házasságokat kizárólag a szerelem tartja össze.
Mert bizony, ha a lángoló érzelmek kihűlnek, akkor a viszonynak is befellegzett, hacsak nincs ezernyi más dolog, ami miatt a pár már csak együtt tudja elképzelni a jövőt.
Szerencsére azért még a hazai sztárvilágban is találunk olyan kapcsolatokat, melyek kiállták az idő próbáját: nemrégiben Korda György és Balázs Klári meséltek 30 éve tartó házasságukról.
Jól érzik magukat
A napokban pedig Eszményi Viktória lebbentette fel a fátylat arról, miért is jó még 28 év elteltével is Heilig Gábor felesége lenni.
Mint a népszerű énekesnő a Fél Kettő műsorában elmondta, szerinte az a legfontosabb, hogy az ember a problémákkal és a szépségekkel együtt élvezni tudja az életet.
Közben pedig folyamatosan törekedjenek arra, hogy ne a szőnyeg alá söpörjék, sokkal inkább megoldják az időközben adódó gondokat.
- Azt hiszem, a mi kapcsolatunk a hosszú évek alatt megélt eseményekből rakódik össze, emellett pedig otthon állandóan jó, szívélyes légkör uralkodik - vallotta az 59 éves sztár.
Egy fiuk született
Az egykor a Vidéki lány című dallal 1981-ben táncdalfesztivált nyerő énekesnő azt is elárulta, ők ketten kiegészítik egymást zenész párjával: míg Viktória a vehemensebb természetű, aki szeret mindent gyorsan elintézni, addig férje intellektuálisabb, ráérősebb típus - de ez pont így van jól.
Bár a közös szakma esetleg adhatott volna okot a féltékenységre, ilyesmi soha meg sem fordult a fejükben. Sőt, inkább örülnek mindketten, hogy félszavakból is megértik egymást, ha a munkáról esik szó.
Ami pedig elengedhetetlen egy ilyen hosszú kapcsolathoz, az kétségtelenül a bizalom, náluk ez sem okozott problémát. Mint Eszményi Viktória beszámolt róla, már a viszonyuk elején is sokat voltak külön egymástól, hiszen többnyire nem egy helyen léptek fel. Ám a kísértések ellenére mindvégig kitartottak egymás mellett.
A sztárpárnak egyébként egy fia született az idők során - Heilig Gábor ugyan szeretett volna kistestvért Tamásnak, de felesége akkoriban úgy érezte, nem fért volna bele mozgalmas életükbe még egy kis lurkó. De nincs bennük megbánás, most már így kerek a család!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Hogy mi kell a jó házassághoz? Nem tudom, hogy a mi házasságunk Heilig Gáborral mennyire példaértékű, hiszen minden ember más. Azt hiszem, a házasság lényegében egy társasjáték, és mi baromira élvezzük - fogalmazta meg a lényeget az énekesnő.
Fotó: Europress