„Tépdesi le rólam a ruhát” - Eszenyi Enikőről a párja leszaggatta a szoknyáját
Eszenyi Enikő és táncpartnere, Hegyes Bertalan már javában készül a Dancing with the Stars első élő adására.

Eszenyi Enikő igazi üstökösként tér vissza a Dancing with the Stars negyedik évadában.
A 62 éves színésznő és táncpartnere, Hegyes Bertalan között szinte izzik a levegő a táncparketten.
Eszenyi Enikő és párja a Dancing with the Starsban
Az október 14-én induló Dancing with the Stars legnagyobb meglepetése Eszenyi Enikő. A Vígszínház igazgatónőjeként sokak ellenszenvét kivívta magának, most esélyt kap arra, hogy visszatáncoljon a közönség szívébe.
A színháznak köszönhetően nem áll tőle távol a tánc, most is a tőle megszokott maximalizmussal veti bele magát a munkálatokba. Táncpartnerével, Hegyes Bertalannal gőzerővel készülnek az első élő adásra, az őrült tempót lassan a színésznő ruhája sem bírja.

- Tépdesi le rólam a ruhát, erről ennyit - mondta a 24 óráig elérhető Instagram-történetében Eszenyi Enikő, miközben szétszakadt szoknyáját mutatta a kamerának.
Hegyes Bertalan úgy megpörgette a színésznőt a táncpróba közben, hogy a ruha anyaga egyszerűen feladta a szolgálatot.
Eszenyi Enikő bomba formában
Fotókon a 62 éves díva, aki elképesztő formában tért vissza a képernyőre.
A 62 éves Eszenyi Enikő elképesztően néz ki: így tért vissza a képernyőre
Eszenyi Enikő is a táncparkettre lép a Dancing with the Stars negyedik évadában.
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Profimedia