Erős Antónia csipkével díszített ruhában! Szebb volt, mint a versenyzők

Fotók!

Erős Antónia zsűritagként választotta ki Magyarország cukormentes tortáját.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Erős Antónia a tőle megszokott stílust követve, egyszerűen elegáns ruhában választotta ki egy hattagú zsűri tagjaként Magyarország cukormentes tortáját. Az RTL Klub híradósa által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány, amely a cukorbetegség korai felismerésére és megelőzésére kíván hangsúlyt helyezni, idén először még május közepén hirdette meg a versenyt, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével karöltve.

20 tortát neveztek a cukrászatok, amelyek közül a zsűri már az első körben kiemelkedőnek találta az egyik nevező munkáját, ezért az a döntés született, hogy nincs szükség második zsűrizésre.

A verseny győztesét augusztusban hirdetik ki, a nyertes torta pedig a már hagyományos Magyarország tortájával együtt augusztus 20-án debütál majd a Magyar ízek sétányán.

A műsorvezető csinos volt, mint mindig, sokak szemében még a bírált tortakompozíciókat is túlragyogta. Piros-fekete-fehér pepita ruháját csipkedíszítéssel tette egyedivé. A kevés sminken és a gombfülbevalón kívül mindössze egy figyelemfelkeltő, masnis gyűrűt viselt.

Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány/Andrasovszky Péter

- Azokat a tortákat kedveltük inkább, amelyek nem hagyományos cukrászsüteményt igyekeztek cukormentes formában lemásolni, hanem inkább újszerű és kreatív alternatívát tudnak mutatni - értékelte a mezőnyt Mautner Zsófia, a zsűri elnöke, gasztroblogger, a Chili & Vanília blog szerzője

Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány/Andrasovszky Péter

A nyertes tortánál a cukormentesség mellett az egészséges alapanyagok, az alacsony kalória- és szénhidráttartalom, valamint természetesen az eredetiség is döntő volt.

Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány/Andrasovszky Péter

A zsűrizés a már hagyományos Cukrász Juniálison zajlott Lajosmizsén, ahol Szerednyei Béla színész is megmérette a vércukorszintjét.

Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány/Andrasovszky Péter

A mai napig csodás alakkal büszkélkedő híradós a versennyel azt szerette volna megmutatni, hogy finomított cukor nélkül is nagyon finom lehet egy édesség.

Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány/Hargitay Olivér

Erős Antónia alapítványa júniusban indította útjára az Egyszer Élünk Körutat, melynek keretében az ország legnagyobb fesztiváljait látogatják végig ingyenes vércukor-, vérnyomás- és koleszterinszint-méréssel, illetve tanácsadással.

Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány/Hargitay Olivér

Erős Antónia 41 évesen is bátran bújhat szűk farmerba

A televíziós műsorvezetőnők manapság már nem csak deréktól felfelé láthatóak. Az RTL Klub női képernyőseinek nincs is szükségük arra, hogy takargassák alakjukat. Erős Antónia, aki a kereskedelmi csatorna egyik kezdetektől fogva meghatározó arca például 41 évesen is bármit felhúzhat. A híradós szűk farmerban, színes pólóban és bőrkabátban is lenyűgözően fest.

Lilut többnyire szoknyában látjuk, csakúgy, mint Ördög Nórát, de ez nem azt jelenti, hogy nadrágban ne lennének ugyanolyan dögösek vagy nőiesek. Döntsd el te, hogy az RTL Klub női sztárjainak a szoknya vagy a nadrág áll-e jobban!

Ezt is szeretjük