16 évesek lettek Erős Antónia ikrei: ezzel a fotóval köszöntötte fel őket
Erős Antónia olyan fotót osztott meg ikreiről, amit soha korábban nem mutatott meg.
Erős Antónia megható bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán ikrei születésnapja alkalmából. A poszthoz egy olyan fotót csatolt, amelyet korábban még sosem láthattunk.
Erős Antónia ikrei
A híradós 2009. július 29-én hozta világra Szonját és Matyit, akik azóta már igazi kamaszokká cseperedtek. Mint minden szülő, ő is időről időre előveszi a régi képeket, hogy újra átélhesse gyermekeinek babakori pillanatait. Ezúttal azonban nemcsak egymagában nosztalgiázott, hanem a nagyközönséggel is megosztotta ezeket a különleges emlékeket - szúrta ki a Blikk.
- Mintha néhány hónap alatt nőttek volna meg. Itt még éppen egyévesek voltak, és néha örültünk, hogy egy-egy órára vigyáz rájuk valaki, amíg pihenünk picit, ma pedig alig várjuk, hogy összefussunk velük, amikor “haza ugranak” – írta az édes fotók mellé, melyeken ő szerepel ölelve, puszilgatva gyermekeit.
A képek láttán követői teljesen elolvadtak, és nem győzték dicsérni a gyönyörű családot.
Általában nagyon ritkán oszt meg tartalmat a magánéletéről, különösen gyermekeiről, de amikor mégis megteszi, mindig átjön a képeken keresztül, milyen bensőséges és szeretetteljes a kapcsolatuk. Azon ritka szülők egyike, akit kamasz gyermekei még mindig örömmel engednek közel magukhoz – akár egy ölelésre, puszira is.
Nemrégiben egy külön bejegyzésben részletesebben is mesélt arról, milyen személyiségek a gyermekei. Mint írta, Szonja nagy dumás, szókimondó, akivel mindig lehet nyugodt hangnemben érveket ütköztetni. Matyi pedig erős tartású, kitartó fiú, aki akkor sem tántorodik meg, ha éppen nincs igaza.
Erős Antóniának beszóltak a ruhája miatt: „Most már nem kéne ilyet felvennie”
Erős Antónia csípős választ adott annak, aki a külsejét kritizálta.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Sajtóklub
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















