Mónika: „Elkerülhetetlen volt, hogy egyszer vége legyen”

Erdélyi Mónika a Reggeli műsorában beszélt arról, hogyan képzeli el a jövőjét a Mónika show után.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mint ismeretes, a Mónika show kilenc éven át futott az RTL Klubon, ám a csatorna végül úgy döntött, nem folytatja tovább a néhol botrányosnak ítélt kibeszélő műsort.

Erdélyi Mónika, a show névadója és egyben háziasszonya azonban láthatóan nem csüggedt, annak ellenére, hogy élete egyik izgalmas szakaszát kényszerült lezárni a közelmúltban. Mint a Reggeli műsorában elmondta, a műsor annyira hozzánőtt, hogy azóta minden nap felteszi magának a kérdést, hogyan lesz eztán.

Bizakodóan tekint a jövőbe

Bár ért sok mindenhez, vállalkozásokat vezet, sőt, két diplomát is szerzett az idők során, igazán a Mónika show-ban élhette ki magát, hiszen nagyon tetszett neki, hogy különféle emberekkel cseveghet, és eltérő sorsokba pillanthat bele.

Ugyanakkor természetesen számított erre, és nagylányával, Vikivel is több alkalommal beszélt már arról, hogy semmi sem tarthat örökké.

Új kihívások várják

- Minden jó így, ahogy van, ennek a változásnak már be kellett következnie. A nagyobbik lányom is tudta, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlenül vége lesz a műsornak, túl nagy meglepetés nem érte, maximum az, hogy éppen most következett be - mesélte.

Mindenesetre a Mónika-rajongók egy ideig biztosan találkozhatnak vele a képernyőn, hiszen május közepe tájáig még a friss epizódokat sugározza a csatorna, utána pedig régebbi részeket láthatnak a nézők.

Ám akik reggelente érnek csak rá tévé

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

zni, azok sem maradnak a mosolygós műsorvezetőnő nélkül: a legfrissebb hírek szerint ugyanis Mónika - és a szülési szabadságról visszatérő Lilu - a Reggeli stábját erősíti, szintén májustól.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.

Promóció

Ezzel egyidejűleg azonban a csatorna megválik Peller Marianntól és Horváth Évától.

Képek forrása: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük