Kislánya 6 hónapra született! Ezért nem lehet több gyereke a magyar sztár párjának?
Erdei Zsolt párjának azt javasolták az orvosok, ne szüljön.
Múlt héten több újság is megírta, Erdei Zsolt párja nem szülhet többet, miután kislányuk három hónappal korábban, életmentő császárműtéttel jött világra a vártnál.
A 40 éves sportoló az RTL Klub 8:08 - Minden reggel című műsorában állt először kamerák elé és mondta el, mi is az igazság.
Nem lehet párjának több gyereke?
Erdei Zsolt és Réka első közös gyermeke, a kis Gréti 2014. május 26-án, a vártnál három hónappal korábban jött világra. Hetekig aggódtak amiatt, életben marad-e, és ha igen, egészséges lesz-e a mindössze 920 grammal született baba. Szerencsére akaraterejét édesapjától örökölte.
- Most már nyolc és fél hónapos, hat kiló húsz deka, egy nagyon szép, kifejlett csecsemő, mindene a helyén van. Nagyon jó baba. Minden egyes kontrollvizsgálat negatív: mind a szemével, mind a tüdejével, mind ortopédiailag azt lehet mondani, hogy teljesen egészséges - árulta el Erdei Zsolt az RTL Klub reggeli műsorában.
Azokat a lapértesüléseket viszont cáfolta, amelyek szerint Rékának azt mondták az orvosok, hogy a koraszülés miatt azt tanácsolják, soha többé ne szüljön.
- Réka továbbra is szülhet gyereket, de nyilván egy ilyen műtét után nem ajánlják, hogy megint teherbe essen. Úgyhogy pillanatnyilag tehát nem, de a későbbiekben még számolhatunk akár egy gyermekáldással mindenképpen - tisztázta a helyzetet.
Az ökölvívó világbajnoknak Gréti a második gyermeke, első házasságában egy kisfia született, a most nyolcéves Viktor.
RTL Klub/8:08 - Minden reggel, Facebook/Erdei Zsolt
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció