Jön a harmadik baba - A magyar sztár a reggeli műsorban jelentette be
Erdei Zsolt párja a második gyermekükkel várandós.
Nem várt örömhírt jelentette be a Mokkában a visszavonult bokszoló, Erdei Zsolt, akit a TV2 A Nagy Duett című műsorában új oldaláról ismerhetnek meg a nézők: Madár és párja, Réka a második gyermeküket várják.
Erdei Zsoltnak kisfia születik a nyáron
Erdei Zsolt júliusban harmadszorra is édesapa lesz. Volt házasságából született fia, Viktor már tízéves, párja, Réka pedig egy kislánnyal ajándékozta meg 2014 májusában. A kis Grétike hat hónapra született, sokat aggódtak a koraszülött kislányért, ám szerencsére kiderült, hogy egészséges, és szépen fejlődik. Réka ezúttal kisfiút hord a szíve alatt, már a hatodik hónapban van.

- Réka most már a 23. hétben van, bízom benne, hogy legalább egy 15 hetet kihúz, mert az előző terhességnél a 27. hétre megszületett a kisbaba. Ott azért volt aggodalom épp elég - mesélte a TV2 reggeli műsorában.
Madár megállt volna két gyereknél, a párja szeretett volna még egyet, végül nem várt babaként megfogant az újabb pici.

- Én nem annyira akartam, most viszont annál jobban. Úgy vagyok vele, hogy egy háromgyerekes apának lenni megtiszteltetés. Engem ez büszkeséggel tölt el. Az emberek általában kettőnél meg szoktak állni, a harmadik már nem annyira jellemző. Én beleestem ebbe a harmadikba, és nagyon örülök neki - osztotta meg a nézőkkel.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
















