A magyar sztárpár egy válás és 10 év után talált ismét egymásra
Epres Panni és Benedek Tibor tíz évvel első találkozásuk után találtak igazán egymásra.
Epres Panni édesapjától katolikus neveltetést kapott, és keresztény vallású, így hisz a túlvilágban, ugyanakkor a reinkarnáció gondolata is foglalkoztatja, és a sorsban is hisz. Utóbbi nem meglepő, hisz férjével, Benedek Tiborral a sors másodszorra is összehozta, és szerelmük akkor teljesedett be, mesélte a gyönyörű modell és édesanya Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorában.
Gyermekei apjával, a legendás vízilabdázóval, Benedek Tiborral már 16 éves korában megismerkedett, és rögtön tudta, hogy egymásnak teremtette őket a sors.
- Tibor találkozásunk pillanatától minden mozdulatomban benne volt, tudtam, hogy lesz dolgunk egymással az életben - mesélte a Life TV ezoterikus műsorában a 41 éves sztár.
Úgy alakult, hogy Benedek Tibor kétezer kilométerrel arrébb, Olaszországba költözött, ráadásul megházasodott, és egy gyermeke is született, mialatt Panni is párkapcsolatban élt. Első találkozásuk után tíz évvel szerelmük végül beteljesedett, összeházasodtak, és két gyermekük is született.
- A szeretetem Mór felé szerelem, ő egy kicsi férfi, Barka lányom pedig a szövetségesem, benne teljesen magamat látom - avatta be gyermekeivel való kapcsolatába a műsorvezetőt.
A szerencsés szerelmi fordulat miatt Epres Panni hisz a megérzésekben, és abban, hogy, ha egy munkáról vagy egy találkozásról azt érezzük, hogy még közünk lesz hozzá, az be is fog következni.
Peller Mariann műsorának legújabb része április 15-én, vasárnap 16:30-kor látható a Life TV műsorán, ahol az is kiderül, hogy milyen különleges képességgel rendelkezik Epres Panni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- benedek tibor
- sztár
Már ilyen nagyok Benedek Tibor és Epres Panni gyerekei - Fotók
- sztár
- vallomás