"Skype-on tanítottam a lányomat vasalni!" - Endrei Judit elkényeztette gyerekeit
Endrei Judit megkímélte lányait a háztartási feladatoktól.
Ami egy ötvenes számára gyerekjátéknak tűnik, ahhoz sok mai fiatal egyáltalán nem ért, ugyanakkor ugyanez elmondható fordítva is - derül ki Endrei Judit Korhatártalanul - 50 után is aktívan címet viselő új könyvéből.

Az ország egyik legnépszerűbb bemondónője a kötetben nem tagadja, kicsit elkényeztette a lányait, megkímélte őket a házimunka egy részétől.
"Skype-on tanítottam a lányomat vasalni!"
Sok ötvenes ember ódzkodik a számítógépektől, a mobiltelefonoktól, a technikai újdonságoktól. Pedig ha a kezdeti ellenállásukat leküzdik, nagy segítségükre lehetnek a 21. század vívmányai. Sőt, örömüket lelhetik az új eszközökben: például a külföldön élő unokákat akár naponta is láthatják, ha megtanulják kezelni a Skype-ot.
Könyvében Endrei Judit is bevallja, családja unszolására vett mobiltelefont, amit eleinte csak ritkán használt, majd miután megszokta, nehezen cserélt le okostelefonra - amit ma már nagyon szeret. A számítógéptől is idegenkedett, ma pedig már el sem tudná képzelni nélküle az életét.
Amikor pár éve Nóra lánya Párizsban töltött pár hónapot au pair-ként, nem csak a napi kapcsolattartás miatt jött jól a számítógép.

- Itthon igencsak elkényeztettem őket, nem igazán folytak bele a házimunkába. Ma már szánom-bánom, hiszen én látom hátrányát... Az első Skype-beszélgetéskor "kiképeztem" őt, hogy kell mosni, egy-egy ételt elkészíteni. Később, mikor rákérdeztem, "na, és hogy ízlett a franciáknak a főztöd", mosolyogva válaszolta, mindent megettek, és amikor azt kérdezték tőle, mi volt ez, csak annyit válaszolt, "magyar specialitás". Azt hiszem, ha egyszer Magyarországra vetődnének ezek a franciák, hiába keresnék az én Nórám "specialitásait" - írta Endrei Judit.
Kisebbik lánya Észak-Írországban dolgozott au pair-ként. Laura három kisgyerekre vigyázott, és vezette a háztartást - utóbbihoz szintén édesanyja látta el a távolból tanácsokkal.
- Skype-on keresztül tanítottam vasalni, takarítani, a húgommal tortát is sütöttek az egyik szülinapos kisgyereknek. Most Hollandiában tanul, természetesen hiányzik mellőlem, de a Skype pótol valamit a személyes jelenlétből. Ráadásul így még az orosztanulásban is tudok neki segíteni - mesélte kisebbik lányáról.

Valamennyi eddigi könyvem magában hordozza azt, amit sokan "olyan endreis"-ként titulálnak. Ebben a könyvemben mindennél jobban benne vagyok, a lelkem, a gondolataim, az élethez való viszonyom, a tapasztalataim, mindaz, amit az idősödés kapcsán szerettem volna megosztani Önökkel. Az idősödésről csak őszintén írhattam ilyen hitelesen.
Az új könyvem egy nagyon személyes hangú kötet, sok szakember közreműködésével készült, akik életszerű és használható tanácsokat adnak. Aki majd olvassa a könyvemet, úgy érezheti, egy jó ízű beszélgetés résztvevője, ezért is hívom „beszélgetős” könyvnek.
Kiadja az Endrei Könyvek Kiadó
Ára 3900 forint
Fotó: Tasnádi Mária
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- könyv
- vallomás
Endrei Judit még a ruháit is levetette kezdő tévésként
- könyv
- csernus imre















