Előd Álmos egy jóval idősebb nőbe szeret bele a József Attila Színház új darabjában
A 9-től 5-ig című musical szeptember 19-én a József Attila Színház színpadán debütált Budapesten.
Hosszú pihenő után újult erővel állt neki a 9-től 5-ig csapata a főpróbahétnek. Néhány nappal a premier előtt mindenki izgatottan várta, hogy épp féléves kihagyás után újra felgördüljön a függöny a József Attila Színházban, és megteljen élettel a nézőtér. A premier és az új évad kapcsán Előd Álmossal beszélgettünk.
Fél év színpad nélkül. Volt ilyen hosszú kihagyás az életedben?
- Még soha. Igaz, a nyár folyamán volt egy Csongor és Tünde szabadtéri bemutatóm. Viszont sajnos a forgatások és az előre egyeztetett majdnem hetven előadásom elmaradt. Alkalmazkodnom kellett a megváltozott élethelyzethez. Ugyanúgy, ahogy a többi kollégámnak is.
A 9-től 5-ig a Broadway és a West End után debütál Budapesten. Láttál külföldi változatot az előadásból?
- A tavalyi év folyamán jártam Londonban, ahol szerencsére kaptam rá jegyet, és meg tudtam nézni. Hihetetlen profi előadást láttam. Csak pozitív jelzőkkel tudnám illetni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mennyiben más Szente Vajk víziója Dolly Parton darabjáról?
- Vajknak határozott elképzelései voltak, melyeket meg is valósított. Sok mindenben másmilyen lesz ez az előadás, mint az eredeti.
Az előadásban egy junior könyvelőt alakítasz, aki szerelmes lesz a minden értelemben vett senior titkárnőbe. Nem áruljuk el, hogy lesz-e happy end, de Te mit gondolsz: működhet két ember szerelme ilyen felállásban?
- Természetesen igen. Attól függ, hogy kikről van szó, és hogy milyen élethelyzetben találkoznak. Az élet tele van fordulatokkal. Szeretnék hinni az ilyen jellegű "mesékben".
A férfi főhős - Zöld Csaba - egy igazi, pökhendi, lekezelő, a nőket semmibe vevő főnök. Vajon tényleg változott a világ a ’80-as évek eleje óta, vagy máig létező probléma a nők háttérbe szorítása?
- Ezt a hölgyektől kéne megkérdezni. Koromnál fogva rácsos ágyban, pelenkában éltem meg a nyolcvanas évek elejét. Sajnos nincsenek tapasztalataim. Csak remélni tudom, hogy fejlődött azóta világ.
Szereposztás
Violet: Polyák Lilla/Auksz Éva
Judy: Szinetár Dóra
Doralee: Korponay Zsófi
Franklin Hart: Zöld Csaba
Roz Keith: Auksz Éva/Náray Erika
Joe: Előd Álmos
Dwayne: Bergendi Áron
Dick: Horváth Sebestyén Sándor
Tinsworthy: Gazdag Tibor
Maria: Holczinger Szandra
Kathy: Molnár Janka
Margaret: Szucskó Noémi
Missy: Pethő-Tóth Brigitta
Josh: Monori Dominik
Bob Enright: Tóth Norbert
Nyomozó: Brunczlík Péter