Büszkén mesélt róla! Végre társra lelt a magyar tinik kedvence
SP a Reflektor kamerái előtt kereste új társát, akire úgy tűnik, sikerült is rálelnie.
Éder Krisztián, vagyis ahogy az ország ismeri, SP elmondása szerint nem keresi görcsösen az igazit, de azért ő is vágyik arra, hogy egy szerető társ lehessen mellette.
A tinilányok kedvence ezért úgy döntött, beszerez magának egy cuki kis négylábút.
Angolt vagy franciát?
A sztár az angol és francia bulldogon gondolkodott már egy ideje. De mivel nem tudott dönteni, elhatározta, hogy kideríti, melyik fajta passzol inkább a személyiségéhez.
Az énekest az RTL Klub Reflektor című műsorának kamerája is elkísérte a tenyésztőkhöz, ahol nemcsak a hasznos információkkal, hanem a lelkesen ugráló kutyusokkal is meg kellett birkóznia.
Először az angol bulldogokkal ismerkedett, akikről megtudta, hogy nyolc-tíz év az átlagéletkoruk, illetve, hogy sem a hosszú sétákat, sem a meleget nem bírják.
Rabul ejtették a szívét
Ezt követően tovább folytatta kutyabeszerző útját, és egy olyan házaspárt látogatott meg, akik másik nagy kedvencei, a francia bulldogok tenyésztésével foglalkoznak.
Itt beszélt arról is, hogy bár szeretné, ha leendő kedvence nevelésébe egy lány is besegítene, még nincs barátnője.
- Egyelőre nincs olyan jelölt, aki hosszú távúnak tűnne, maximum a francia bulldog - mondta nevetve.
Úgy tűnt, miután erről a kutyafajtáról is minden információt begyűjtött, végül sikerült döntést hoznia, hiszen az egyik kutyakölyök rabul ejtette a szívét.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotók: TV2 Sajtószoba, RTL Klub Reflektor