Bonyolódnak a szálak! Már két pár is szakított az Éden Hotel második adásában
Az Éden Hotel 2 második adása váratlan fejleményeket tartogatott.
Épphogy beköltözött a mexikói luxushotelbe az Éden Hotel első tíz versenyzője, máris két hódító zavarta meg a nyugalmukat. Adrienn és Tamás egyedüli célja, hogy minél tovább játékban maradhassanak.




A második adás is bővelkedett meglepetésekben, váratlan fejleményekben, a taktikázás pedig egyre nagyobb teret hódít. A két új beköltöző randevúzni indult, ahol esélyeiket latolgatták, és megvitatták a többi játékossal kapcsolatos benyomásaikat.
A hódítók akcióban
A rezidenciába visszatérve eleget kellett tenniük feladatuknak: párt kellett választaniuk. Először Tamás volt soron, aki Noémi mellett döntött. Ezt azzal indokolta, hogy a látszat ellenére egy erős, okos lányról van szó, akit ráadásul szórakoztatónak tart.
Adrienn, úgy tűnt, csalódottan vette tudomásul az új felállást, mivel ő így már Petit nem választhatta, ezért végül Mátét nevezte meg.
Így kialakult két új páros, az egyedül maradt Peti és Kíra pedig beköltözött a szingliszobába, ahol egy kényeztető masszázzsal igyekeztek másra terelni figyelmüket.
Krisztián mit sem sejt
A legerősebb párosnak jelenleg Niki és Ádám tűnik, Krisztián és Edina között azonban komoly problémák kezdenek felszínre kerülni. A lányban egyre nő az ellenérzés a csapat alfahímje iránt, a feszültség köztük szinte tapintható, ugyanakkor Krisztián egyelőre nem érzi a rá leselkedő veszélyt, megbízik párjában.
Edina azt sérelmezi, hogy partnere buta libaként kezeli, és mindenben dominálni akar, gondolatait Kírával és Mátéval is megosztotta. A csapat leglazább, legbulizósabb tagjával gyanúsan jól megértik egymást, a kölcsönös szimpátiából pedig még sok minden kialakulhat.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
A szálak tehát bonyolódnak, megkezdődött a partnerek közötti széthúzás, ami még sok izgalmas fordulatot ígér. Szerinted kinek kell elsőként távoznia?
Fotó: VIASAT3
OLVASD EL EZT IS!
- éden hotel
- horváth éva
Horváth Éva mindent beleadott! Dögös fotók készültek az Éden háziasszonyáról
- bikini
- éden hotel

















