A Família Kft. csodaszép Hajnalkája volt: 73 évesen még mindig tündököl Dzsupin Ibolya
Dzsupin Ibolya 70 felett is elképesztő fiatalos, csak úgy ragyogott a stúdióban.
A Família Kft. nem véletlenül lett a nézők kedvence. A sikersorozat szereplői igen hamar belopták magukat a nézők szívébe, a humorral fűszerezett epizódokat mindenki várta hétről hétre. Dzsupin Ibolya a Kövér család Hajnalkájának bőrébe bújt, és remekül hozta ezt a karaktert.
Dzsupin Ibolya 2026-ban
Bár a színésznőnek több említésre való szerepe volt azóta is, a legtöbben mégis Kövér Lajos feleségeként emlékeznek rá. Pedig játszott az Abigélben, a Szomszédokban és az Angyalbőrben is, sőt, frissebb sorozatokban is láthatták a nézők, mint a Drága örökösök, a Keresztanyu vagy a Pokoli rokonok.

A Família Kft. 1991-ben indult hódító útjára, és bár sok szereplőre ma már alig lehetne ráismerni, Dzsupin Ibolyával egyáltalán nem ez a helyzet. Ő ugyanis szinte semmit nem változott, az idősödés pár árnyalatnyi nyoma mellett még mindig ugyanúgy tündököl, és árad belőle az energia és a fiatalosság.
A 73 éves színésznő márciusban már 74 lesz, de ezt senki meg nem mondaná róla, megjelenése olyan, mintha megállt volna felette az idő. Pedig közben nagymama is lett, bár nagy szívfájdalma, hogy csak ritkán találkozhat unokáival, hiszen fia Amerikában él családjával.
- Nagyon hiányoznak. Amikor hazajönnek, akkor olyan jó nap mint nap velük lenni. Utána pedig abból táplálkozom, hogy amikor itt voltak, miket mondtak. Amikor megállt a kis Ervin előttem, és azt kérdezte: „Mama, te mikor fogsz meghalni?” – mesélte az Egy ritmusban című podcastben Ábel Anitának, melyre nevetés tört ki a stúdióban.
Azt is hozzátette, sokat beszélnek videóhívással, de az kicsit sem összehasonlítható azzal, amikor személyesen tudnak találkozni.
- Tartani kell az embernek magát, hogy készen álljon arra az időre, amikor jönnek, és újra tudjak nagymama lenni. Ez testileg is fontos, hogy fizikálisan bírjam, és lelkileg is – mondta.
Xantus Barbara a Família Kft. gyönyörű sztárja volt: 58 évesen irodai munkára váltott
Xantus Barbara a TikTokon jelentette be, hogy mostantól egy irodában dolgozik Gyömrőn.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Földi Imre
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















