Megszólalt a rendőrség Dudás Miki halálával kapcsolatban: ez áll a közleményükben

Ezt nyilatkozta a rendőrség Dudás Miki halálával kapcsolatban.

A rendőrség közleménye Dudás Miki haláláról

Az egész országot sokkolta a mai tragikus hír, hogy Dudás Miki 34 évesen meghalt. Azóta a rendőrség is nyilatkozott az ügyben.

A rendőrség közleménye Dudás Miki haláláról

Ahogy mi is megírtuk, az egykori élsportoló otthonában vesztette életét, a hír pedig futótűzként sokkolja az egész országot. A Bors információi szerint a rendőrséget egy közeli hozzátartozó értesítette.

Az eddig tisztázatlan körülmények között elhunyt Dudás Miki 18. kerületben található második emeleti lakását zárszakértő nyitotta fel, ekkor találtak rá a sportoló holttestére, aki feltehetően már korábban elhunyt.

A 34 éves sportoló halálhírével kapcsolatban az Index kereste fel a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, melynek sajtóosztálya a következő tájékoztatást adta a lapnak:

„Tájékoztatjuk, hogy egy XVIII. kerületi lakásban 2026. január 5-én 11 óra 22 perc körül holtan találtak egy 34 éves férfit. A helyszínen a Budapesti Rendőr-főkapitányság megkezdte a szemlét és a körülmények tisztázását.”

Kálloy Molnár Péter felesége és gyerekei először szólaltak meg: az utolsó percekig ott voltak a színész mellett

Kálloy Molnár Péter felesége és gyerekei felidézték az utolsó pillanatokat. A színész még elmondta nekik, mennyire szereti őket.

Elolvasom

Cover-fotó: Getty Images Hungary

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük