Ez a magyar rádiós a műtőből jár a stúdióba - Zenét kever, amikor nem operál

Dr. Boross György egy olyan lemezlovas, aki a műtőben is sztár.

radio-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

"Én egy kézsebész vagyok, aki rádiós műsort vezet", mondja magáról dr. Boross György, aki ortopédiai, kézsebészeti és baleseti sebészeti szakvizsgát is szerzett, ám az operálás mellett van egy másik nagy szenvedélye, ami nem más, mint a rádiózás.

- A sebészet mellett a másik munkám ez, amit szintén nagyon szeretek, mivel feltöltődést és energiát ad a mindennapos gyógyításhoz - kezdte vallomását az MTV-n futó Ridikül című műsor vendégeként, ahová mint zenélő tudóst hívták meg.

Etűdök helyett slágerek

A Szent János Kórház Ortopéd-Traumatológiai osztályának sebésze azt is elárulta, hogy gyerekkorában harmonikázni tanult, ami nem igazán jelentett neki nagy örömet, mivel az etűdök helyett sokkal szívesebben játszott volna slágereket. 

Dr. Boross György, a kézsebész lemezlovas.
Dr. Boross György, a kézsebész lemezlovas.
Fotó: Ridikül/MTVA

Egyetemista korában tévedt be először a kollégium stúdiójába, melynek légköre nagyon megragadta, ezért aztán medikusi tanulmányai mellett rendszeresen keverte a jó zenéket táncolni vágyó évfolyamtársainak az egyetemi bulikon és gólyabálokon. Ez a szenvedélye később sem csökkent, ezért aztán amikor lehetőséget kapott, hogy rádióban dolgozzon, megszerezte a szükséges végzettséget.

Immáron 10-15 éve dolgozik lemezlovasként, a Lánchíd Rádióban minden hétköznap délutánonként hallhatjuk Dr. Boross rendel című zenés műsorát, melyben a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek legjobb zenéi között hasznos és szórakoztató információkat hallhatunk tőle, míg a Harminc perc hazai című műsorában kizárólag régi magyar előadók örökzöld dalai csendülnek fel.

Ritkán látott fotókon Szenes Iván egy szem lánya - Andrea igazi szépség

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük