Ma 76 éves Dőry Virág - Az egzotikus szépségű színésznő ennyit változott 45 év alatt

Dőry Virág több mint fél évszázada van a pályán.

Dőry Virág színésznő
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ma ünnepli 76. születésnapját Dőry Virág Jászai Mari-díjas színésznő és jelmeztervező, aki egyedülálló tehetsége mellett egzotikus szépségével és különleges vonzerejével is meghódította a közönséget a színpadon és a filmvásznon egyaránt.

Dőry Virág eredetileg balettozni tanult, de később a színészet felé fordult érdeklődése. 1966-ban szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezt követően két évig a Vígszínházban szerepelt, 1969-ben pedig a József Attila Színházban játszott. 

Dőry Virág 1971-ben és ma.
Dőry Virág 1971-ben és ma.
Fotó: MTI/Keleti Éva, FIX TV/Bóta Café

Még ugyanebben az évben a Radnóti Színház társulatának tagja lett, ahol több tucat előadásban láthattuk. A jelmez- és díszlettervezéssel 1990 óta foglalkozik, életművének arányairól pedig sokat elárul a tény, hogy indulása óta 65 darabban szerepelt, jelmeztervezőként pedig közel 150 előadásban működött közre.

Huszti Péter színművész és Makk Károly rendező egykori felesége olyan népszerű sorozatokban is feltűnt, mint a Princ, a katona, a Szomszédok, a Família Kft. és a Kisváros. Munkásságát 1999-ben jutalmazták Jászai Mari-díjjal.

- Polgári családból jövök, jó tanuló, de elkényeztetett gyerek voltam. Apukám orvos, anyukám grafikus művész volt. Amikor balettet tanultam, azt fedeztem fel, hogy utána sokkal csinosabb vagyok, viszont a matekpéldák után, amikor belenéztem a tükörbe, azt láttam, hogy úristen, szörnyen nézek ki. Olyasmit akartam csinálni, amiben jól érzem magam, és jól nézek ki. Akkor nagy presztízse volt a színészetnek, a színháznak, és ez vonzott. Szép is és jó is legyek, erre vágytam, de nem volt ez igazán hivatásérzés, ezt persze csak utólag tudom. Amikor rájöttem, hogy tudok szereplés nélkül élni, akkor világossá vált, hogy más lesz az utam - nyilatkozta Dőry Virág 2015-ben a Jogászvilágnak adott interjújában.

 

Ma 75 éves Béres Ilona - Emlékszel még, Az aranyemberben milyen gyönyörű volt?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük