"Újra együtt vannak egy sokkal jobb helyen!" Dopeman fájó szívvel búcsúzott nagymamájától

Nagypapája után most 86 éves nagymamáját is elveszítette Dopeman.

A 2011-es esztendő kétségkívül egy igazán borzalmas és nyomasztóan embertelen bűnüggyel kezdődött Dopeman számára: idős nagyszüleit ugyanis január 1-jén ismeretlen tettesek megkínozták és kirabolták saját otthonukban.

A 36 éves rappert és családját szörnyen lesújtotta az eset, aminek rémisztő részleteit megosztotta a közvéleménnyel: a feltehetően drogfüggő elkövetők 40 ezer forint készpénzzel és egy aranylánccal távoztak a lakásból hajnalban.

Fegyvert szorítottak a fejéhez

Előtte azonban brutálisan bántalmazták a két idős embert, nagymamája fejéhez még fegyvert is szorítottak, a ravaszt pedig csak azért nem húzta meg a tettes, mert társa azt mondta neki, hogy hagyja, megdöglenek maguktól úgyis.

Az eredetileg Pityinger László néven született rapper egy darabig még reménykedett benne, hogy nagyszülei túlélik a támadást, ám kilencvenéves nagypapája január közepén belehalt sérüléseibe.

Dopeman január végén a Mokkában mondta el, hogy nagypapája halála után 86 éves nagymamája egészségügyi állapota is rosszabbodott: előbb infarktust kapott, majd összeomlott a keringése, ezért lélegeztetőgépre kapcsolták.

Újra együtt vannak

A legfrissebb hírek szerint Kövesdi Péterné sem élte túl a kegyetlen rablótámadást, és 2011. január 29-én elhunyt, amiről maga Dopeman tájékoztatta a közvéleményt hivatalos blogján.

Magyar sztárapukák gyermekeikkel

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Péter nagypapám tragikus halála után két héttel Lili nagymama is elhagyta az ördög játszóterét. Remélem, hogy újra együtt vannak egy sokkal jobb helyen.
Emléketek velünk marad a következő találkozásig - írta a gyászoló énekes.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Dopeman szerint könnyedén elképzelhető, hogy a tettesek azóta már több alkalommal lecsaptak más védtelen idős emberekre - egy idős asszonyt például súlyosan megégettek, a rendőrség azonban nem erősítette meg hivatalosan, hogy az elkövetők valóban ugyanazok voltak-e.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük