Dopeman lánya szép tinédzser lett: a 17 éves Fannira nagyon büszke
Közös fotóikon nagyon jól mutat együtt apa és lánya.
Dopeman lánya júniusban töltötte be a 17-et, édesapja pedig nem véletlenül pózol büszkén azokon a ritka alkalmakon mellette, amikor közös kép készül róluk. A híres magyar rapper most arról is beszélt, milyen apának tartja magát, és több dolgot is elárult Fannival kapcsolatban.
Dopeman lánya
A Titkok Ramónával című műsorban árulta el Dopeman, hogyan tekint magára apaként, és lányáról, Fanniról is mesélt.
- Mikor hatéves volt a lányom, akkor beadtam a felmondásomat az anyukájának, és külön váltunk. (…) Hétvégi apa lettem, igyekeztem törekedni arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzam a helyzetből, ez hol sikerült, hol nem. A lányomat látva, meg az eredményeit, a viselkedését meg az egész stílusát, ahogy meghatározza magát a világban, azt hiszem, hogy valamilyen módon sikerrel jártam.
Apa-lánya kapcsolatukban volt egy mélypont is, mára azonban teljesen helyreállt a viszonyuk. Olyannyira, hogy bár csak ritkán tudnak összeállni egy-egy közös képre, azokon mindig süt róluk a boldogság.
Fanni 17. születésnapján is készültek fotók, melyeken látszik, hogy milyen szép tini lett belőle.
- Én akkor vagyok boldog, ha ő boldog - mondta Dopeman, és lányát olyan jelzőkkel illette, mint „okos, éles eszű, tehetséges”. Azt is elárulta, Fanni elképesztően jól táncol, a hiphop táncban már világbajnok is lett.
Ganxsta Zolee lánya már 17 éves: Zoé gyönyörű tinédzser lett
Ganxsta Zolee elmondta, hogyan reagál arra, ha lánya bemutatja neki egy udvarlóját, de az is kiderült, miben hasonlít rá Zoé.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- geszti péter