
Lejáratta kollégáját? A magyar műsorvezető ezért olvasott be neki
Dömsödi Gábor kemény vádakkal illette Hajdú Pétert új könyvében.

Hajdú Péter megtörte a csendet, nem bírta tovább idegekkel és nyílt levélben válaszolt egykori jó barátja, kollégája, Dömsödi Gábor vádjaira.


A közszolgálati televízió egykori műsorvezetője kemény kritikával illeti hamarosan megjelenő, Friderikusz és Hajdú serpája voltam című könyvében Hajdú Pétert, aki hazugságnak tartja a leírtakat.
Lejáratta kollégáját?
Hajdú Péter Facebook-oldalán tette közzé, hogy mi a véleménye Dömsödi Gáborról. A Frizbi műsorvezetője elárulja, hogy kollégájával egykor nagyon jó barátok voltak, hiszen 2001-től tíz éven keresztül egymás partnereiként dolgoztak a közszolgálati csatorna Névshowr című műsorában.
Szerinte amióta a produkció véget ért, kollégája karrierje is akadozik, mely lelkiekben is hatást gyakorol rá, egyre mélyebb gödörbe kerül, melyet nem tud kezelni. Helyzetéből fakad, hogy egyre féltékenyebb, ez sarkalja őt a vádaskodásra.
- Azt hazudja, hogy a közszolgálati tv-t gyakorlatilag én irányítottam! Azt hazudja, hogy a miniszterelnök közvetetten beleszólt a közszolgálati televízió műsorstruktúrájába – foglalja össze Hajdú Péter Dömsödi Gábor könyvében leírt vádjait.
Ezt üzeni Hajdú
A tévés a kemény kritikára erősen és határozottan reagált, a közösségi oldalon nem csak elmondta a amaga verzióját, de üzent is Dömsödinek.
- Amit elértem, csak magamnak köszönhetem, azt pedig, hogy te - a nagyágyú - mellőzött vagy, azt pedig csak magadnak köszönheted – írja.Úgy tűnik, az évtizedes barátság ezzel a vitával egy életre véget ért. Mindkét félből komoly indulatokat váltott ki a másik véleménye, amely könnyedén vezethet egy kibékíthetetlen ellentéthez. Hajdú Péter vétlennek érzi magát és nem érti Dömsödi viselkedését.
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub, TV2/Sajtószoba