Dolhai Attila mindhárom lánya gyönyörű: a legidősebb 20, a legfiatalabb 15 éves

Dolhai Attila feleségével és három lányával mosolygott a ritka képen. Mindannyian csodaszépek.

Dolhai Attila és lányai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hölgykoszorú - Dolhai Attilát ez veszi körbe, ha a családjával csinál közös képet. Életében négy fontos nő van: felesége és három lányuk.

Ritkaság, hogy a színész megmutassa, milyen szépek a szerettei, az meg egyenesen kuriózum, ha így, öten együtt mutatkoznak. 

Dolhai Attila és lányai

Épp ezért esett le az állunk azon a fotón, amelyen így tettek: a három Dolhai lány, Luca, Emma és Anna gyönyörűek édesapjuk és anyukájuk mellett.

Dolhai Attila már el sem tudná képzelni az életét fiús apukaként, pedig feleségével, Viktóriával annak idején beszélgettek arról, vállaljanak-e egy negyedik gyermeket.

- Főleg, hogy Anna is gyakran mondogatta, szeretne egy kisebb tesót. Aztán a sors úgy döntött, hogy tökéletesen megvagyunk így öten - mondta el a Best magazinnak.

Luca 20, Emma 19, Anna pedig 15 éves, és mindannyian abban a korban vannak már, amikor a lányoknak kell idő, hogy elkészüljenek - édesapjuk erről a jelenségről is mesélt.

- A lányos apukáknak a legnehezebb, amikor induláskor a csajokra kell várni. Ez egy állandó küzdelem nekünk, valakire mindig várni kell, és rendszerint beragad az indulás, ami eléggé férfipróbáló.

Ákos gyönyörű hölgykoszorúban: 3 lányával és feleségével fotózkodott

Ákos az egyik nyaralásukról posztolt közös családi képet feleségével és lányaikkal.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: RTL/Reggeli

Ezt is szeretjük