Dobrády Ákos visszahódította Iszak Esztit - A kibékülés után a baba is jöhet
Már nem titok: Dobrády Ákos és Iszak Eszti újra egy pár.
Dobrády Ákos visszahódította Iszak Esztit, ezt a TNT együttes énekese erősítette meg a Lokálnak. A szerelmesekről 2016 augusztusában derült ki, hogy hetekkel korábban szakítottak, hiába volt már meg az eljegyzés is 2014 februárjában.
A VIVA TV fiatal műsorvezetője és a zenész 2011 tavaszán ismerkedtek meg egymással, de akkor még egyikük sem állt készen egy új kapcsolatra. Jó egy év telt el, de végül 2012 őszén valóban egymásra találtak. Tavaly nyári szakításuk nem volt végleges: idén januárban látták őket a reptéren együtt hazatérni egy külföldi útról, júniusban Bruno Mars budapesti koncertjén kapták le őket együtt, de a soproni VOLT Fesztiválon is készült róluk közös fotó.
A 41 éves Dobrády Ákos most a lapnak megerősítette: együtt vannak Eszterrel, már a gyermekvállalásról beszélgetnek.
- Szeretem a gyerekeket, és nem esnék kétségbe, ha 24 órára összezárnának egy babával, feltalálnám magam. Alapvetően mindig az volt az elképzelésem, hogy 40 éves korom körül családot alapítok. Lassan itt az idő, de semmit sem sürgetek, hagyom, hogy maguktól alakuljanak a dolgok. Esztivel már beszélgetünk erről, és meglátjuk, mit hoz a jövő - nyilatkozta a lapnak.
Caramel feleségén ámulunk - Ilyen gyönyörű ruhát viselt az esti Joy-gálán
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció