Ritka közös fotó a Barátok közt színész házaspárjáról! Deutsch Anita szebb, mint valaha

Deutsch Anita két gyerek után dögösebb, mint valaha.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Deutsch Anita augusztusban lett 39 éves, de külseje alapján kevesen gondolnák, hogy csak egy év választja el a negyedik iksztől. 2001 és 2007, valamint 2010 és 2012 között állandó volt szereplője a Barátok közt című sorozatnak. A forgatókönyv szerint Szilágyi Andrea Pesten lakik fiával, Oszkárral, és néha még feltűnik a Mátyás király téren. A sorozatban megformált karaktere külsőre kicsit konzervatívan öltözködött, ami nem mondható el a színésznőről: a sorozat 15. születésnapját ünneplő partira igazán vagány külsővel érkezett.

Egyébként férjét, Kinizsi Ottót is a sorozatnak köszönheti: ő eleinte szereplője volt a szappanoperának, míg manapság inkább rendez és a háttérben zajló munkálatokban vesz részt. A nyolc év korkülönbség miatt sokan nem jósoltak a párnak nagy jövőt, de ők rácáfoltak erre. 2004-ben összeházasodtak, a következő évben megszületett Emma, 2010-ben pedig Sára lányuk, és azóta is boldogok egymás mellett - bár ezt nem verik nagydobra, ritkán jelennek meg sztárokat felvonultató eseményeken.

Nézd végig összeállításunkban, Deutsch Anitán kívül kik voltak azok a partin részt vett régen látott szereplők, akik a Barátok köztben játszottak!

Sztárpárok a 2013-as Story-gálán

Az idei Story-gálán számos hazai sztárpár tette tiszteletét, közöttük friss szerelmesek és évek, évtizedek óta együtt élők is.

Sztárpárok a 2013-as Story-gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük