21 év után hagyta el férjét a magyar színésznő

Ezért tette

Rékasi Károly a munkába temetkezett, miután elköltözött tőle a felesége, Détár Enikő.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

- Köszönöm szépen, ebbe most belepusztulok - így foglalta össze Rékasi Károly az érzéseit, miután felesége, Détár Enikő elhagyta 21 év házasság után 2005-ben.

A színész bevonult egy pszichiátriára három napra, mert úgy érezte, hogy ha nem vonja ki magát a forgalomból, akkor megkattan.

Nem bírták sokáig

A házaspár megsínylette a külön töltött napokat: a színésznő elköltözött, férje pedig a munkába temetkezett. De nem bírták sokáig ezt az állapotot, és nemsokára egymás karjaiban találták meg újra a boldogságot.

- Azzal az emberrel vagy együtt, akivel jól érzed magad, akinek az esetében valamikor úgy gondoltad, hogy bárcsak vele lehetnél - mondta Rékasi az RTL Klub Fókusz című műsorában.

Ők már 28 éve együtt vannak, és azt mondják, jó döntést hoztak, amikor az újrakezdés mellett voksoltak.

Détár Enikő szerint, ha valaki nem csupán fél évet él a másikkal, akkor biztos, hogy lesznek a kapcsolatuknak mélypontjai.

- Természetesen voltak ajtócsapkodások, és ennyi idő alatt igenis megfordul az ember fejében, hogy biztos, hogy jó helyen van-e, de mi szerencsére mindig egymás mellett döntöttünk - mondta el Détár Enikő.

Nem engedték el egymást

A színésznő bevallotta, volt, amikor felmerült bennük, hogy meg kellene próbálni mással, de sohasem tették meg ezt a lépést, sohasem engedték el egymás kezét.

Sokszor a nap 24 órájában együtt vannak, hiszen nemcsak együtt élnek, de együtt is dolgoznak.

A Jelenetek egy házasságból darab után most ismét szerelmespárt alakítanak. A Rózsák háborújában egy kapcsolat befejezését mutatják be, és különös módon ebben a darabban a nő a kegyetlenebb.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ahogy a színész elmondta, annak, ha valaki azzal szerepel, akivel él, az a hátulütője, hogy sohasem tudják letenni a munkát. Az előadásba pedig - éppen azért, mert ők ténylegesen is egy pár - akarva-akaratlanul bekerülnek olyan momentumok, amelyek az ő magánéletükhöz fűződnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A darabot viszont más-más szemmel nézik: míg Détár Enikő szerint különösen gonosz a főszereplő nő, és olyan fortélyokhoz nyúl, amelyek alkalmazása számára már elképzelhetetlen lenne, Rékasi Károly úgy véli, a karakter egyszerűen a női eszköztárat veti be, amit a férfiak megértően és bölcs előrelátással kezelnek.

Ezt is szeretjük