12 évig volt a TV2 arca – Nem találod ki, most mit csinál

Demcsák Zsuzsa megmutatta főzőtudományát a MasterChef VIP című műsorban.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Demcsák Zsuzsa tavaly áprilisban távozott a TV2-től, ahol 12 évig dolgozott, ebből 9 éven keresztül keltette a nézőket a Mokka műsorvezetőjeként. Augusztus 27-én visszatért a csatorna egyik őszi szuperprodukciójában: vállalta, hogy a MasterChef VIP-ban más sztárokkal versenyezve megmutatja főzőtudását. A Feminának azt mesélte, amikor felkérték, volt benne egy kis félsz, mert ő elsősorban a családja szájíze szerint főz, nem pedig a mai kulináris elvárásokat követi.

- Amíg nem voltak gyerekeim, a hűtőm gyakorlatilag üres volt. Miután megszülettek, biopiacra kezdtem járni, hogy beszerezzem a hozzávalókat, és azóta csak én főzök nekik. Ennek már jó 13 éve. Úgy főzök és sütök, ahogy a nagymamámtól, édesanyámtól tanultam: kézzel szaggatok, kézzel verem fel a tojást. Nagyon szeretjük a halat, a halételeket a gyerekeim is imádják, családi specialitásként pedig a töltött káposztát nevezném meg.

- Szeretek kísérletezgetni, de azt szeretem a legjobban, ha reggelente felütöm a szakácskönyvet, amikor még mindenki alszik, és megnézem, aznapra milyen újdonságot készítek el. Én édességet ugyan nem eszem, de nagyon szeretek sütni, pláne, amióta a kedvencem, Nigella Lawson könyvéből tudom, hogy a sütés nem más, mint matematika.

Demcsák Zsuzsa a konyhai alapanyagokat és a főzést kreatív módon a munkájában is hasznosítja: amikor angolra oktatja a tanítványait, a konyha oktatótereppé alakul át.

- A diákjaimmal kinyitjuk a hűtőt, aztán angolul és magyarul megtanuljuk, mi van benne. Együtt elkészítünk egy ételt, amit utána meg is eszünk. Játszva tanulunk.

Demcsák Zsuzsa így nézett ki tinédzserként - Felismered a fotókon?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük