Delhusa Gjon megalázta kollégáját a kamerák előtt - Mindenki kiakadt rá
Gáspár Laci szerint Delhusa Gjon nagyon megsértődött rá a Nyerő Páros forgatása alatt.
A Nyerő Páros tegnap esti adásában az egyik szerelmespárnak búcsúznia kellett. A feladatok és az összegyűjtött pénz alapján a két legrosszabban teljesítő pár Delhusa Gjon és Fanni, illetve Sánta Laci és Júlia lettek, így ők kerültek a veszélyzónába. Azt, hogy kiknek kell menniük, már a lakókra bízták a műsorkészítők. A kiszavazás viszont komoly feszültséget szült Delhusa Gjon és Gáspár Laci között.
Gáspár Laci megalázva érezte magát
A veszélyzónába kerülő párosok, miután megtudták a rossz hírt, hogy az este folyamán valamelyiküknek haza kell menniük, rögtön a többi lakótól kértek segítséget, hogy majd őket tartsák bent a kiszavazó ceremónián. Delhusa és Fanni első körben Gáspár Laciékat kereste fel ez ügyben, ugyanis a két zenész jó kapcsolatot ápolt egymással már évek óta. Ekkor még úgy is tűnt, hogy Gáspárék majd Gjoniékra voksolnak, ám Laci felesége, Niki annyira megszerette Sánta Laci párját, Júliát, hogy ő inkább őket tartotta volna bent. Végül a kiszavazáson Delhusáék ellen tették le a szavazatukat. Laci azzal érvelt, annyira szereti a párját, hogy szeretné, ha jól érezné magát a villában. Ám ez a döntés nem igazán esett jól a 65 éves zenésznek.
- Ezt hívják úgy, amikor elárul egy barát - suttogta Delhusa Fanninak, miután kollégája kimondta a döntését.
Ezzel a választással pedig meg is pecsételte a sorsukat, ugyanis Gjoniék lettek a Nyerő Páros első kiesői. Miután kiderült, hogy nekik kell hazamenniük, minden lakó odament hozzájuk elbúcsúzni, így tett Gáspár Laci is, aki meg szerette volna ölelni zenésztársát, emellett néhány jó szót is mondott volna neki, viszont Delhusa csak belecsapott a kezébe, és ment tovább. Laci és párja is úgy érezte, ezzel a gesztussal megalázták őt.
- Gondoltam, hogy rossz lesz neki, vagy megsértődik, esetleg neheztelni fog rám pár napig, de azt, hogy ennyire ki fogja mutatni, és ennyire megalázóan fog velem viselkedni, azt álmomban sem gondoltam volna - számolt be a tapasztalatairól a 39 éves sztár.
Miután a kiesők elhagyták a házat, megbeszélték a többi lakóval a történéseket, Luxus Vivi is kiakadt Delhusa Gjonékra. Szerinte nem volt korrekt, ahogy a barátjával viselkedett. Gáspár Laci megjegyezte, hogy most mutatta meg igazán zenész kollégája, milyen ember is ő valójában, így nem bánta meg a döntését, hogy Sánta Laciék mellett szavazott végül. Egyébként Delhusának nem ez volt a legelső húzása a Nyerő Párosban, amivel kicsapta a biztosítékot a versenytársak között. A beköltözés napján például amiatt fakadt ki, hogy ő nem szeretne sátorban aludni, emiatt majdnem fel is adta a játékot.
Gáspár Laci lánya gyönyörű tinédzser lett - Fotókon a ritkán látott Mirjam
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció