Közel 2 évig ártatlanul ült börtönben a magyar színészlegenda
Darvas Iván a testvérének és az ártatlanul bebörtönzötteknek akart segíteni, végül őt is lecsukták.
A 2007-ben elhunyt színészlegenda, Darvas Iván a Beszterce ostroma, a Föltámadott a tenger című filmekben lett ismert, országos hírnevet a Makk Károly rendezte Liliomfi főszereplőjeként szerzett.
A kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas nemzet színésze idén lett volna 90 éves. Habár ünnepelt és sikeres színészként tartották számon, az '56-os forradalom rányomta bélyegét életére és munkásságára is.
22 hónapig ült börtönben
A felvidéki származású színész 1925-ben, Darvas Szilárd néven született Bején.1939-ben költözött a családdal Magyarországra. Részben a második világháború, részben pedig egyre gyarapodó színházi szerepei miatt nem tudta befejezni a Színiakadémiát.
1949 és 1956 között a Madách Színházban játszott, ám az '56-os forradalom nehéz időszakot hozott a színházi világ és az ő életébe is.
Darvas Iván 1956-ban forradalmi bizottságot szervezett - amelynek tagja volt Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre is -, hogy bátyját, Darvas Attilát, akit hűtlenség és kémkedés vádjával csuktak el, kihozza a váci börtönből. Október 30-án az ügyészség forradalmi bizottságától felhatalmazást szerezve 140 politikai foglyot - köztük testvérét - szabadított ki. Akkor már ismert színész volt, becsengetett a főparancsnokhoz, és kézen fogva távozott a bátyjával.
Amikor a szovjet tankok november 4-én leverték a szabadságharcot, mindhármuk pályája megtört. Sinkovitsot és Bessenyeit eltiltották a színészettől, Darvas Ivánt pedig 22 hónapra börtönbe zárták korábbi tette miatt.
Egy korábbi interjúban elmesélte, amikor bevitték, az elején 72 óráig nem hagyták aludni, mert folyamatosan kihallgatták. Kétszer lett rosszul, akkor egy vödör vízzel leöntötték, és amikor magához tért, folytatták tovább a kihallgatást. A cellában 12-en voltak, nyáron a meleg miatt büdös volt, télen pedig hideg. Ennek ellenére hálás a börtönévekért, állítása szerint a legjobb időben került be, mivel fiatalon, 31 évesen szembe tudott nézni a megpróbáltatásokkal.
A forradalom után évekig nem játszhatott, 1963-ig segédmunkásként dolgozott egy műanyagfröccsöntő üzemben. Azt mondta, ezt nehezebben viselte, mint a börtönéveket. 1964-től állt ismét színpadon.
Utolsó munkája a Macskafogó 2: A sátán macskája szinkronmunkája volt 2007-ben. Élete utolsó éveiben sokat betegeskedett. 2007-ben, 81 évesen hunyt el.
Az 57 éves magyar színésznő életét nem tudták megmenteni
Képeken azok a magyar színésznők, akik az ötvenes éveikben távoztak az élők sorából!
A színpadról vitték kórházba - Az 57 éves magyar színésznő életét nem tudták megmenteni
Nézegess képeket!
ElolvasomFotók: MTVA
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- törőcsik mari
- Hazai sztár