Legendás színésznő volt Darvas Iván nagy szerelme! Feleségül is vette
Darvas Iván kezdő színészként szeretett bele a színésznőbe.
Álompárként emlegették Darvas Ivánt és Tolnay Klárit. A 21 éves kezdő színész az 1940-es években, egy szerep kapcsán találkozott az akkor már sikeres filmsztárral, aki a háború előtt évente négy-öt filmet forgatott.
Várkonyi Zoltán felkérte Darvas Ivánt, hogy játssza el Orfeuszt Jean Anouilh Eurüdiké című darabjában, amelyben Tolnay Klári alakította a címszereplőt - ő ekkor már ünnepelt díva volt, a nála 11 esztendővel fiatalabb Darvas Iván még csak ekkor kezdte pályáját. A visszaemlékezések szerint már az Eurüdiké harmadik próbáján egymásba szerettek. 1947-ben össze is házasodtak. Szerelmük majdnem 13 évig tartott.
1947-ben együtt szerepeltek az Egy asszony elindul című filmben, majd az 1954-es Rokonokban is. Darvas ugyanebben az évben eljátszotta a címszerepet a Makk Károly rendezte Liliomfiban, a Mese a 12 találatról című vígjátékában pedig mindketten főszerepet kaptak.
1956-ban Darvas Ivánt politikai okokból bebörtönözték. A színésznő rendszeresen látogatta, és reménykedett, hogy pár percig talán beszélhet a férjével. A kiváló színészt 22 hónapig tartották fogva, szabadulása után pedig évekig nem léphetett színpadra. 1958-ban házasságuk is felbomlott. Tolnay Klári soha többé nem ment férjhez. Darvas Iván 1972-ben újra megnősült, és a házasságból két gyermeke született.
1963-ban a Pacsirta című filmben újra együtt szerepelt az egykori szerelmespár. Darvas Iván kilenc évvel ezelőtt, 2007. június 3-án hunyt el.
Ritkán látott fotókon Tolnay Klári, a Meseautó legendás színésznője
Tolnay Klári, aki egyszerre volt díva, primadonna, felejthetetlen tragika és fergeteges komika. Nézd meg a róla készült, ritkán látott felvételeket!
Ritkán látott fotókon Tolnay Klári - Ma lenne 100 éves a Meseautó legendás színésznője
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció