Csuti és Szorcsik Viki között izzott a levegő: így incselkedtek egymással

Csuti és Szorcsik Viki először maradtak kettesben, mióta elindult a Farm VIP. Az első perctől megvolt köztük az összhang.

Csuti és Szorcsik Viki a Farm VIP-ban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csuti és Szorcsik Viki kapcsolatáról jóval a Farm VIP harmadik évadának kezdete előtt lehetett hallani. A két híresség a forgatások alatt kerültek közel egymáshoz, a műsor után egy ideig együtt is maradtak, de végül szakítottak.

Két külön csapatba kerültek a realityben: míg Szorcsik a pirosakat, Csuti a sárgákat erősíti. Mindössze a feladatok során láthattuk őket egy légtérben, amikor a két tábor megmérkőzött egymással.

Csuti és Szorcsik Viki a Farm VIP-ban

A hatodik részben azonban adódott egy alkalom, amikor kettesben lehettek. A termelési feladat során mindkét csapat elküldhetett a másik táborba két embert, hogy megfigyeljék, az ellenfeleik mennyire állnak jól az aktuális teendőkkel. 

csutiék
Fotó: TV2/Farm VIP

Csuti vezette körbe Szorcsik Vikit, akivel szemmel láthatóan az első perctől megvolt köztük az a bizonyos szikra, végig incselkedtek egymással. Folyamatosan csipkelődtek és nevetgéltek, egyértelmű volt, hogy izzik köztük a levegő.

A beszélgetés közben a színésznő köhögni kezdett, viccesen megjegyezte, lehet, hogy allergiás az üzletemberre, mire Csuti csak annyit mondott, az kizárt dolog.

Árpa Attila első csókja a Nagy Ő-ben

Zajlanak az események A Nagy Őben. Árpa Attila napról napra közelebb kerül a lányokhoz, olyannyira, hogy a testi kontaktusok is elindultak. A finom érintéseken túl egy csók is elcsattant a múltheti adásban.

Elcsattant az első csók A Nagy Őben: Árpa Attila a 18 évvel fiatalabb, szőke bombázót szemelte ki

Árpa Attila és a 32 éves Timi randija közben szikrázott a levegő. Többször is csókot váltottak az estén.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: TV2/Farm VIP

Ezt is szeretjük