Így néz ki most a Szomszédok Etusa! Csűrös Karola 75 évesen is elbűvölő

Csűrös Karolát kollégái is felköszöntötték a születésnapján.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csűrös Karolát az egész ország a szívébe zárta a Szomszédok Szikszay Etusának szerepében, népszerűségéből pedig azóta sem veszített semmit.

Hazánk szeretett színésznője november 6-án ünnepelte 75. születésnapját, az alkalomból pedig színésztársai is felköszöntötték a Madách Színházban.

"Ez egy elég kemény szám"

Az ünnepi eseményen ott járt a Femina riportere is, akinek örömmel nyilatkozott Csűrös Karola az öltözőjében.

- A normál születésnapokat is meg szoktuk ünnepelni, de hát azért ez egy elég kemény szám - nyilatkozta.

Saját bevallása szerint sejtette, hogy kollégái készülnek valamire, mivel feltűnően sokat titkolóztak a köszöntés előtti napokban.

A színésznő felidézte 70. születésnapját, amikor Pásztor Erzsivel együtt ünnepelt, a mostanival kapcsolatban pedig elmondta, hogy nagyon jólesett neki, hogy ekkora tapsot kapott egyedül is.

1959-ben kezdte karrierjét

Csűrös Karola már több mint fél évszázados pályafutást mondhat magáénak, 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezt követően a győri Kisfaludy Színházban lépett fel.

Nézd meg videónkat!

Csűrös Karolát születésnapját alkalmából kollégái köszöntötték fel, az esemény után a Femina riporterének nyilatkozott a színésznő.

A Madách Színház társulatának 1962-ben lett a tagja, ahol az évek során sikerült kitörnie a ráosztott naivaszerepkörből, tehetségét pedig azóta számos fajsúlyos előadásban bizonyította.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A népszerű színésznő 70 fölött is elbűvölően néz ki, egész egyszerűen öröm látni, hogy fiatalosságából, életöröméből és bájából mostanra sem veszített semmit.

Ezt is szeretjük