Kiszivárgott! Az Üvegtigris Csokija súlyos illegális tevékenységet folytatott a tedeji TSZ-ben

A Színházak Éjszakán szeptember 17-én este az Örkény Színház színészei olyan titkokat árulnak el magukról, melyek nem a szorosan vett színházi munkájukkal kapcsolatosak, viszont a hobbijuk, mániájuk és szívügyük. 18.30-tól Csuja Imrét hallgathatjuk meg, aki A mezőgazdaság és én címmel arról mesél majd, hogy hogyan kapcsolódik össze a mezőgazdaság, a szövegmondás és a verstanulás. Erre mi is rögtön felkaptuk a fejünket, és kifaggattuk mindenki Csoki bácsiját arról, hogy például miért szavalt a tehenészeknek Ady-verseket fiatalkorában vagy a kollégái az Állami Gazdaságban hogyan nyerték meg A mezőgazdaság szocialista kultúrája nevezetű vetélkedőt.

- Évek óta tartasz önálló költészeti esteket, rendszeresen varázsolod el a közönséget például Ady- és Babits-versekkel. Hány évesen kerültél a költészet bűvkörébe?

- Hajdúnánáson születtem, ott jártam általános iskolába és gimnáziumba is. Mire az iskolapadba kerültem, a nagymamám jóvoltából már rengeteg verset tudtam kívülről. Elég korán kezdtem – ötéves korom óta szavalok. A hatvanas években még nem volt se televíziónk, se rádiónk, vagyis igazi időmilliomosok voltunk. A nagyanyámnak pedig az volt a mániája, hogy verseket tanított nekem, mert látta rajtam, hogy fogékony vagyok rájuk. Neki köszönhetően már akkor imádtam a költészetet, ez az érzés később pedig csak még inkább megcombosodott.

- Nincs is szebb az ilyesféle fiatalkori rajongásnál. Mit szóltak hozzád a tanáraid?

- Szerettek. Rögtön feltűnt nekik, hogy ez a gyerek szívesen mondogat verseket. A gimnáziumban remek magyartanárom volt, aki a cukorbetegsége miatt nem mindig látott rendesen – vagy legalábbis csak ezt mondta nekünk. Mindenesetre ezért sokszor felszólított azzal a szöveggel, hogy akkor most a Csuja olvassa fel az aznapi verset.

- Könnyen és gyorsan meg is tanultad aztán őket?

- Igen. A Toldiból elég sokat tudtam, hat-hét évesen pedig már fejből mondtam a János vitézt.

- Az egészet?

- Igen, az egészet.

- Te tényleg komolyan vetted akkor a versmondást.

- Már fiatalkoromban is elég sokat gyakoroltam. Volt a városban két amatőr színjátszó csapat, mindkettőnek tagja voltam. Fel is léptünk többször, A kis hercegben például én voltam a róka. Ekkoriban kezdett el bennem ösztönösen kialakulni egyfajta önmegfigyelés. És persze hamar rákaptam annak az ízére is, hogy az embereknek tetszik, ahogyan verset mondok vagy beszélek.

- Már ilyen fiatalon élvezted, hogy kiállsz és szerepelsz?

- Ez igazából menet közben alakult így. Akkoriban munka után mindig összegyűltek az emberek valakinél. Egy szelet zsíros kenyér mellett vagy kukoricát morzsolgatva pletykálkodtak, és amikor kifogytak a szaftos sztorikból, akkor mindig rám néztek, és csak annyit mondtak: „Imi, mondj egy verset!” Ezért lett aztán ez a címe az önálló verses estemnek is, és hatalmas szeretettel gondolok vissza rájuk, hiszen ők voltak az első közönségem. Akkor tanultam meg például azt, hogy mi is a lámpaláz vagy mi az a csönd, amit kiváltottam a hallgatóságból. Arra a pillanatra gondolok, amikor az előadónak és a nézőnek is borsódzik a háta. De hát nem is volt annyira nehéz dolgom, mert gyönyörű költeményeket mondtam el nekik.

- Manapság is meg lehet tölteni nézőkkel egy színháztermet úgy, hogy csak költészet van műsoron?

- Legutóbb éppen Hajdúnánáson voltam, és háromszázan gyűltek össze a nagyteremben, ahol egyedül mondtam nekik verseket másfél órán keresztül. Iskolákba is szívesen megyek, ha hívnak, Dunakeszin például fürtökben lógtak a bordásfalról a gyerekek, úgy hallgatták végig Babitstól a Jónás könyvét.

- De nem azért csüngtek így rajtad, mert te vagy Csoki bácsi?

- Nem csak ezért. Persze benne van ez is, hiszen sokan szeretik a filmjeimet is, de én még mindig azt tapasztalom, hogy az emberek ki vannak éhezve a lírára, a szépségre, az emberi gondolatokra és érzésekre. Ezért eljönnek, és meghallgatnak.

- Mielőtt felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, te még a Hajdúnánás-Tedeji Állami Gazdaságban is verseket szavaltál. A melósok hogyan fogadták azt, amikor Ady Endrével lepted meg őket fejés közben?

- A tehenészek korán mennek dolgozni, ezért hajnali egy órakor felültem velük én is a tehenészbuszra. Villázták a trágyát a telepen, én meg mentem utánuk, és Ady-verseket mondtam nekik. A munkaköröm hivatalos megnevezése szerint üzemi népművelő voltam – természetesen képesítés nélkül. Nagyon sok ágazat volt: például a tehenészek, a gépszerelők, a sertéstelepesek és így tovább, és nekem mindegyiket fel kellett keresnem. A növénytermesztők messze a határban dolgoztak, oda például stoppal mentem ki, hogy verseket mondjak nekik.

- Sikerült velük is megszerettetned a költészetet?

- Igen, méghozzá olyannyira, hogy a csapatuk még egy vetélkedőt is megnyert, aminek az volt a címe, hogy A mezőgazdaság szocialista kultúrája. Mert addig-addig mondogattam nekik a verseket, hogy végül megragadtak bennük, és szép lassan megtanulták, hogy melyik híres magyar verset ki írta. Felkészítettem a mezőgazdaságot Adyból, a tehenészek pedig megnyerték ezt a vetélkedőt. Büszke vagyok rájuk még most is.

Aki ennél bővebben is szeretné meghallgatni Csuja Imre számtalan vicces és szívhez szóló történetét TSZ-beli kultúrillegál tevékenységéről, az semmiképpen se hagyja ki az Örkény Színház szombat esti fergetegesnek ígérkező programját a Színházak Éjszakáján.

Fotók: Femina.hu, MTI/Kollányi Péter, címlapkép: MTI/Zih Zsolt.

• csuja imre
• interjú
• sztártéma
• Hazai sztár