A magyar színész egy nappal a 60. születésnapja előtt hunyt el
Csorba András volt Tímár Mihály.
Csorba András erdélyi magyar színész egyetlen magyar filmben szerepelt, de azzal beírta nevét a magyar filmtörténelembe.

Ő alakította Gertler Viktor 1962-ben bemutatott Az aranyember című filmjében a címszereplőt, Tímár Mihályt.
Ő volt Tímár Mihály, az aranyember
Csorba András 1927. augusztus 25-én született Brăilában. Nem született művészcsaládba, édesapja Csorba István csíkszentdomokosi cipészsegéd volt, édesanyja, Csűdör Berta pedig cselédként dolgozott.
A család 1940-ben Marosvásárhelyen telepedett le, Csorba András 1952-ben itt végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Két évvel később már ő tanított másokat az intézményben, 1981 és 1987 között pedig rektora is volt az intézetnek.
1970-től a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója volt, tisztségéről 1973-ban mondott le.
Magyarországon egyetlen filmben szerepelt, Jókai Mór Az arany ember című regényének 1962-ben bemutatott filmváltozatában ő alakította Tímár Mihályt, és ennek a szerepnek köszönhetően generációk ismerték meg.

A rendező Gertler Viktor a fontosabb szerepekre már elismert, jelentős színészeket - Gobbi Hilda alakította Zófi mamát, Brazovics feleségét, Komlós Juci Teréza mamát - és tehetséges fiatalokat - Latinovits Zoltán két év kényszerszünet után Krisztyán Tódor szerepében tért vissza a filmvászonra, Béres Ilona a forgatás idején még a Színművészeti Főiskolára járt - választott ki.
Csorba András egy nappal a 60. születésnapja előtt, 1987. augusztus 24-én hunyt el Marosvásárhelyen.
Pécsi Ildikó azt nyilatkozta, hogy férje, Szűcs Lajos labdarúgó először Az aranyemberben látta meg őt, és akkor határozta el, hogy feleségül veszi. 1969-ben kötöttek házasságot, amely tartósnak bizonyult.
Nézd meg azokat a magyar sztárpárokat, akik évtizedek óta élnek boldog házasságban!
Fotó: MTVA, MTI/Bojár Sándor
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















