A TV2 sztárja részegen ordibált az esti műsorban: Stohl András keményen kiosztotta

Stohl András Csoki viselkedése alapján azt gondolja, a férfinak mielőbb szakember segítségét kell kérnie.

Csoki és Stohl András a Párharcban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A csütörtök esti Párharc adása nem volt feszültségektől mentes. A finálé előtt Csoki olyan nagy balhét csinált, hogy még Stohl Andrásnak is be kellett mennie a villába, hogy beszéljen a fejével.

Az egész a finálé előtti utolsó vacsorán kezdődött. Miután kiderült, Csoki és Hedda valamint, Varga Viktor és Lili jutottak a döntőbe, a két legjobb párost egy díszvacsorával ünnepelték, amelyen a már kiesett játékosok is megjelentek.

Csoki és Stohl András a Párharcban

Már az első koccintásnál furcsa volt a hangulat. Csoki és az énekes köszöntőt mondott, amelyben párjaikat dicsérték. Előbbinek nem jött össze a bókolás, pár szóval észrevétlenül beletaposott kedvese lelkébe. Ám a java csak ezután jött, nem tudta tartani a mértéket, mattrészegre itta magát.

Párja, Hedda rögtön tudta, hogy ebből semmi jó nem lehet, látta már korábban, szerelme hogyan viselkedik az alkohol hatása alatt. Jól össze is vesztek, amikor a lány kérdőre vonta szerelmét, miért a döntő előtt esik szét ennyire. Csoki ordibálásától volt hangos az egész villa.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Másnap reggel az egykori valóságshowsztárt és párját a műsorvezető, Stohl András ébresztette. Kétséges volt, hogy egyáltalán vállalják-e az utolsó párbajt az est történései után. Kemény szavakkal osztotta ki Csokit.

- Persze, fel lehet adni az egészet. Az a legkönnyebb út. Nem csak a versenyt, az egész kapcsolatotokat vagy azt, ahogy te viselkedsz. El lehet menni szakemberhez - kezdte.

stohl
Fotó: TV2/Párharc

Csoki itt félbeszakította, nem akar pszichológushoz fordulni, mert nem beteg, nincs szüksége ilyen segítségre.

- Anélkül nem fog menni, Csoki. 

Beteg vagy, én is az vagyok, én is elmentem!

- Hidd el, tudom, miről beszélek! Én végigjártam ezeket a dolgokat. Sokáig az gondolja az ember, mert pasi, hogy neki nem kell segítség. A legférfiasabb dolog, amikor az ember felismeri, hogy kell. Vannak olyan dolgok, amiket nem tudsz egyedül megoldani. Ebbe semmi szégyen nincs.

Monoki Lehel a Párharcban

Monoki Lehel a Párharc első adása után nem volt szimpatikus minden nézőnek. Sokaknál kihúzta a gyufát, az, hogy végigvette az összes párost. Úgy érezte, a többieknek esélyük sincs velük szemben, hiszen számukra nagy előnyük a sportolói múlt.

"Te nagyképű majom" - Az Exatlon műsorvezetője ezzel kihúzta a gyufát a nézőknél a TV2 új realityjében

Monoki Lehel már a Párharc első napján kielemezte az erőviszonyokat. Nem mindenkinek volt szimpatikus, ahogy versenytársairól beszélt.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2/Párharc

Ezt is szeretjük